A következő címkéjű bejegyzések mutatása: furmint. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: furmint. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 2., csütörtök

BL-furmint

Palancsa Laci bor-meccs párosítása


Arra gondoltam, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának egyik csoportmeccsét egy furmint kíséretében tekintem meg, ha már egyszer 2017 a Furmint éve. Mivel a BL címvédő Real Madrid és az angol Tottenham meccse izgalmasnak ígérkezett, behűtöttem egy palack 2012-es Furmint Selection-t a Hétszőlő Pincészettől. Valahogy olyan érzésem volt, hogy ez passzolni fog a meccshez.

Nem csalódtam. Sem a meccsben, sem a borban, sőt még a párosításban sem. Azért sejtettem, hogy klafa lesz ez a bor, hiszen korábban egyszer már volt szerencsém kóstolni és ásványosságával, eleganciájával már akkor is meg tudott ragadni az emlékezetemben. Ezért is szereztem be egy palackkal egy későbbi otthoni tesztelésre.


A bor kitöltve tiszta volt és tükrös, akár a Madrid játéka az első félidő első felében. Még szabálytalanságot sem nagyon követtek el. A furmint pedig citromsárgán és lomhán forog a pohárban. Nagy testűnek és tartalmasnak tűnik első látásra… Na, szagoljunk bele a pohárba, hátha történik valami! … Mi az hogy! Máris 1:0 a Spurs-nek. A gólszerző Dele Alli, egy mintaszerű angolos akció végén. A bor illata pedig intenzív és magával ragadó. Nem kertel, hanem azonnal a köves, ásványos karakterével vesz le a lábamról. Én szeretem az ilyen stílusú illatvilágot, akárcsak a jó meccseket. Persze azért van itt más is, második szaglásra. Főleg érett sárga alma és körte, továbbá egy kis fűszeresség. Nem emlékszem rá, hogy mi, de a konyhából ismerős. Talán kakukkfű?

Na, menjünk is tovább, hiszen zajlanak az események a mérkőzésen. Helyzetek itt is és ott is. Talán ebben az időszakban volt a legtöbb esélye a madridiaknak, hogy egyenlítsenek, és ez ki tudja milyen meccset hozhatott volna. De nem lett egál, épp ellenkezőleg: megint a Tottenham szerzett gólt és megint Alli. A második gól, az első korty. Tartalmas, egyensúlyos, elegáns és hosszú. Van benne mélység és főként terroir. Hamisítatlan tokaji bor. Élénk és a legjobb formájában lévő furmint ez. Az aromatikát már nem csupán az ásványosság uralja el, hanem van benne gyümölcs is rendesen. Kb. 2 kiló alma egyetlen kortyban, továbbá 1 kiló körte. Az almának az a típusa, amelyet a legjobban szeretek: érett és mégis ropogós, kicsi fanyarsággal. Tartalmas és ízes, mint a régi almák voltak még a multikorszak előtt. A körtéből pedig inkább a kemény húsú, de érett és ízletes fajta jut eszembe.

Ahogy az lenni szokott ilyen helyzetben, a hátrányban lévő csapat mindent egy lapra téve rohamoz és persze hátul kinyílik. Épp annyira, hogy egy profi ellenfél simán lekontrázza és gólt szerezzen ellene. Eriksen talál be: 3:0!

Olyan magabiztos ma este a Tottenham a világ legjobbjának tartott klubcsapata ellen, mint ez a furmint a poharamban. A bor teste lenyomja a nyelvemet, szóval van beltartalom rendesen. Ennek egyik pillére a 13 és feles alkohol. A gyümölcsösség viszi a kortyot. Mellette a sósság és kicsi fémesség mutatja a terroir értékeit. Mindezt elegánsan és szofisztikáltan hozza a korty. A rafinált fűszeresség nem bántja, hanem díszíti az összképet. A lecsengést pedig még most is érzem, annak ellenére, hogy közben szépített a Real Madrid CR7 jóvoltából. Ez a szépítő találat egyébként számomra egy kicsit váratlan, kiszámíthatatlan volt. Talán épp ez teszi izgalmassá a végét, mint ahogy egy jó bornál a hosszú lecsengés…


Maradt a 3:1 és nekem egy kiváló bor-meccs párosítás. Nem csupán ételekhez lehet és kell társítani a borokat, hanem nyilván alkalmakhoz is. Ilyen volt ez az este és ez a 90 pontos Hétszőlő Furmint Selection. Megérte fennmaradni!

2016. november 29., kedd

Néhány az ezerből - somlaiak dícsérete

Palancsa Laci élménybeszámolója a Veritas Borklub november 8-i kóstolójáról




A borvilág egyik legjobban sikerült marketingje a somlói juhfarké. Egyszer valaki kitalálta, hogy a Monarchia uralkodóinak juhfarkat kell inni a fiú utódlás érdekében és ezt a dolgot azóta is rengetegen tudják. Kár, hogy a borvidék nem tud kellőképpen profitálni belőle, persze az is kérdés, hogy egyáltalán akar –e.

Somló mindenesetre az ország egyik legkisebb és egyben egyik legérdekesebb borvidéke. Gyakorlatilag egyetlen hegy (inkább domb) és a rajta található számtalan parcella. Nem megyek bele a szőlő fejlődését meghatározó számtalan összetevő fejtegetésébe, de a vulkanikus talajnak biztosan köze van hozzá. Ez pedig érződik is a szép, karakteres somlai nedűkön.


Tíz kiváló tételt kóstolhattunk végig egy nagyszerű fiatalember első hivatalos kóstoltatásán. Tomcsányi Árpád ifjú, médiában és színművész berkekben ténykedő ember. De emellett borásznak is minden bizonnyal nagyszerű lesz. Azért csak lesz, mert az első borait, csak a közeljövőben kóstolhatjuk majd. Szívem szerint már most innám őket, mert valahogy meg vagyok győződve róla, hogy csodálatosak lesznek. Ezt pedig abból gondolom, ahogy Ő a szőlőről és a borokról beszélt. Nem abból, amit mondott, hiszen a tényeket bárki elmondhatta volna. Hanem abból, ahogyan mondta. Volt benne valami bölcsesség, amelyet nyilván édesapjától, dr. Tomcsányi János, kardiológus professzortól is megörökölt. Nekik is van egy piciny területük Somlón és a fiatalember megkapta a marsallbotot, no meg a bizalmat ahhoz, hogy szép borokat terelgessen majd a Tomcsányi palackokba.


A bemutatott diasorokból kiderült, hogy mennyire ezerarcú is a Somló. Ez pedig érthető szó szerint is, hiszen több, mint ezer ember foglalkozik itt szőlőműveléssel és borok készítésével, s ezekből csupán 45 palackoz. De azért hozzánk jutottak a palackos borokból és igen szép tételek okoztak kellemes perceket a kóstoló társaságnak. Nézzük is szépen sorban:

Barcza Bálint – Olaszrizling 2015 – alk.: 13%

Nem volt…De volt…De NEM!

Virágos és almás karakterű, kellemes nyitóbor. A könnyedebb testből, aromából és illatból arra következtettem, hogy nem is volt hordóban, és ezt el is mondtam. Aztán hallottam, hogy ezek mind voltak hordóban. Aztán elolvastam a címkét, amire meg az volt írva, hogy nem volt. Akkor most mi van???

Árpi persze nagyon kedvesen elnézést kért, hogy mindez elkerülte a figyelmét és gratulált, hogy így ráéreztem. Fantasztikus érzés, amikor az ember felfedez valamit és sikerélménye is van!

Szóval nem volt hordóban és talán ez volt, amit egy picit hiányoltam is belőle. De, ha direkt ilyen gyümölcsös könnyed karakterű bornak készült, akkor jól sikerült. 84 pont

Spiegelberg István – Juhfark 2012 – alk.: 12,5%

Egy emblematikus figura Somlóról a mester. Árpi pedig mellette, mintegy segédként, megfigyelőként maga is hozzájárul a szép borok elkészültéhez és közben nagyon sokat tanul. Mert szerinte is úgy van az, hogy az igazi tanulópálya maga a borkészítés és nem annak elmélete. Szóval István és Árpi valószínűleg sokszor kóstolhatták ezt a bort is, mielőtt palackba került, de meg is érte a befektetett „munka”. Ez, kérem egy hihetetlenül ásványos illatú, a közepesnél nagyobb testű igazi terroir bor. Egy olyan, mely aromavilágában is nagyon illeszkedik az illatokhoz. Karakteres, férfias, ásványos, fémes és mégis citrusos világú. Nálam 88 pont

Somlói Apátsági Pincészet (Balogh Zoltán) – Tramini 2015 – alk.: 12,5%

Egy illatos fajta, mely bizony tud kellemes meglepetéseket okozni, de lehet nagyon unalmas, egysíkú is. Ez most szerencsére a jobbik fajtából való. Kellemes, tipikusan nyárias hangulatú bor. Amikor beleszagoltam, akkor elmosolyodtam, mert a virágos illatok egyből a limbikus rendszerbe nyomultak. A jellegzetes parfümös édeskés illatok mellé közepes test párosul és a sav, meg az alkohol is OK. Ízben a fő jegyek a zöldalma és a citrom, vagy inkább lime. Összességében egyensúlyos bor, amelyben érdekes a fajta és Somló „kovalens kötése”. 85 pont

Dénes Tibor – Sághegyi Furmint 2012 – alk.: 13,3%

Hoppá, itt a kakukktojás, ugyanis Sághegy az nem Somló. Tessék nyugodtan kiguglizni, még a megye sem ugyanaz, pedig jó időben simán átlátni. A Sághegy is az egykori vulkáni tevékenység tanúhegye és a Somlóval azonos borvidékként tartjuk számon. Ez egy nagyon szép furmint, iskolapéldája ennek a csodálatos fajtának, úgy hogy közben szépen mutatja a terroir értékeit. Elsőre ásványos, petrolos karakterrel nyit, aztán kis szellőzés után nagyon szép szerecsendiós illatok érkeznek. A korty is nagyon jól esik. Főként a csonthéjasokat, elsősorban az őszibarackot idézi, kellemes kesernyével és egy kis fémes-sós behatással bolondítva. Jó hosszú a lecsengése is. Szóval simán 89 pont

Tóth Barnabás – Hárslevelű 2012 – alk.: 12,5%

Egy újabb ismert borász, akinek 3 tételét is kóstolhattuk ezen az estén. Talán nem is baj, hogy ez volt az első, mert egy kicsit haloványabbnak éreztem a többinél, így aztán volt mire rápakolni a többi élményt. A hárslevelű jellemzői közül az édeskés illatok, a hordóhasználatból pedig a vaníliás feeling jött át leginkább. Közepesnél nagyobb testű bor, melynek ízében azért szintén a fémes karakter tűnt fel, igaz kicsit visszafogottabban. 82 pont


Tóth Barnabás – Furmint 2012 – alk.: 12%

Az a helyzet állt elő, hogy ugyanannak az ültetvénynek két évjáratát kóstoltuk egymás után. Mivel egy hosszú asztal két oldalán helyezkedtünk el, ezért egyik oldalon „indult el” a ’12-es, a másikon meg a ’13-as furmint. Nekem az idősebb jutott elsőként pedig jobb szerettem volna fordítva. Hihetetlen, hogy mekkora különbség volt köztük. Az évjárat is jelentősen különbözött és a palackérés is mást hozott ki belőlük. A ’12-es egy csodás birses illattal ajándékozott meg, sőt egy kis botritiszes jelleg is társult hozzá. Kíváncsi lennék, hogy vajon milyen érettséggel szüretelték. Az aroma vezető jegye is a birsalma volt, amit szépen egészített ki a somlói ásványosság. Ez a kettős nyerőnek bizonyult. Igazi, karakteres, férfias jellegű bort élvezhettünk. 89 pont

Tóth Barnabás – Furmint 2013 – alk.: 11,5%

A fiatalabb Tesó. Olyan volt, mintha a kedvenc kókuszos kekszem zacskójába toltam volna bele az orromat. Annyira kókuszos volt, hogy szívesen ettem volna mellé anyukám zseniális kókuszkockájából egyet. Ennek kicsit alacsonyabb volt a sava, lágyabb a karaktere és talán nem annyira volt somlais. Ezt bárhonnan kóstolhattam volna, de így is jól esett. Laza 86 pont

Györgykovács Imre – Furmint 2013 – alk.: 13,5%

Eddigre kiderült, hogy a Furmint a mai este fő fajtája és nem a Juhfark. Annyi jót hallottam már Imréről, hogy szerintem túlzott várakozással álltam a borhoz. Összességében kellemes, de nem túl kiemelkedő tétel volt ez. Főként az alma és a citrus vezette a karaktert illatban és ízben egyaránt. Kicsit egyszerűbb és rövidebb volt, mint vártam. 83 pont

Spiegelberg István – Nászéjszakák Bora 2011 – alk.: 12,5%

Azt a szót írtam először a papírra, hogy csodaszép. Nem is volt kedvem elemezgetni, hanem csak élveztem percekig. Kicsit utána olvasva azt találtam, hogy olaszrizling, furmint és juhfark házasítása. Aztán azt is leírtam a papírra nagy nehezen, hogy balanced, ami ugye egyensúlyt jelent és erről a borról tényleg az jutott eszembe, hogy nagyon eltalálták az összetevők arányát. Mindenből a jó tulajdonságok érződnek és ez egy új egységet alkot. Végül is ez a házasítás lényege, nem? Azért még azt is odabiggyesztettem, hogy alma meg érett trópusi gyümölcsök és, hogy frankó. 90 pont

Kreinbacher – Syrah 2012 – alk.: 14%

Itt a másik kakukktojás a sor végén. Ez ugye vörös és ezért nem is jellemző a Somlóra. A Kreinbacher Birtok viszont már évek óta kísérletezik a fajtával. A mostani kóstolónál egy hónappal korábban éppen Syrah/Shiraz fajtákat vizslattunk (elsősorban itthoni tételeket) és bevallom, hogy az egy kicsit csalódás volt. Viszont ez a bor megnyerte volna a korábbi syrah találkozót! Úgy látszik megérte a sok „üres évjáratot” rászánni arra, hogy minél többet tanuljanak a fajtáról maguk a készítők. A sort gyönyörűen zárta le ez a gyümölcsös, csokis, konyakmeggyes karakterű harmonikus bor. Tényleg, ez a legjobb szó rá, hogy harmonikus. Ez is 90 pont



Soha rosszabb kóstolót!

2016. július 6., szerda

Két Furmint Somlóról

Tornai Pincészet - Apátsági Furmint 2011

Szép, intenzív arany szín, jó viszkozitás. Illata intenzív, de kissé oxidatív fedettséget mutat, melyet 4 napos kóstolgatásom során sem tudtam teljesen kiszellőztetni a borból. Azért előbújtak a szellőztetés után más illatjegyek is: füstösség és pici vanília tanúskodnak a hordós érlelésről, citrusos, érett barackos aromák és halványan ananász erősítik a gyümölcsös oldalt. Ízlelve telt és elegáns a korty. Savai érettek, lédússá teszik a kortyot és a citrusos gyümölcsösségét támogatják a bornak. Mellette fűszeres és intenzíven ásványos. Utóízében a grapefruit ízének jelenlétével meglehetősen hosszan cseng le. Jól texturált, harmonikus és tüzes bor. Kár az illatáért. 82 pont.

Tornai Pincészet - Nagy-Somlói Furmint 2013

Kitöltve zöldes sárga színvilág vastag gliceringyűrűvel, olajossággal. Intenzív illat, benne virágos és sárga húsú gyümölcsök jegyei törnek az orr felé. Ízlelve tartalmas, gazdag a korty, szép, érett, jól felépített savszerkezet, jó struktúra, intenzív ásványosság. Szép egyensúly van az összetevők között. A magas savtartalmát kellő extrakt ágyazza magába, az alkohol is szépen belesimul a borba, se nem több, se nem kevesebb, mint amennyit a bor tartalmassága magába fogad. Eggyé válik vele, nem uralkodik rajta, egyenlő felekként, demokratikus összhangban várják a szerencsés fogyasztót. Hosszú lecsengését egy kis fűszeresség teszi pikánssá, és legvégén egy hangulatnyi grapefruitos búcsú. Jó illat, tartalmasság, jó arányok. 88 pont.  

2016. február 6., szombat

Célkeresztben Tokaj - Furmint, Furmint Februárnak tisztelettel

Sokszor fogalmaztam meg azirányú kritikát magamban, hogy túlságosan beszűkültek a kóstolásaim, és néhány kivétellel a Dunántúli Középhegységről, illetve attól délre, a Dunától innen termő szőlőkből készült borokkal öblögetem a torkom. Ennek oka a megismert borvidékek megbízhatósága, hogy tudom honnan, mit szabad venni és kik azok a borászok, akik az elvárt minőséget évről évre prezentálni tudják. Az igaz ugyan, hogy még korántsem ismertem meg mindent a környékbeli borvidékekről, de a fajtákat, stílusokat és irányzatokat talán már nagyjából feltérképeztem magamban, így azt gondolom, hogy túl sok újdonságot már nem tud mutatni számomra se egy Villányi Franc, sem pedig egy badacsonyi szürkebarát vagy egy szekszárdi kadarka. Így elindítottam a bimbókat keletre, először is északkeletre, irány felfedezni Tokajt - pontosabban Tokaj érkezik a bimbókra, hogy felfedeztessék.

Mivel a cikk tervezett megjelenése februárra esik, hát a magam Furmint Februárját ünneplem meg vele. A kóstolóba egy szamorodni is bele került, sajnos nem derült ki róla, hogy tartalmaz-e furmintot, de én megszavaztam neki. Hajrá!

A Borhálóban kezdtem a válogatást és három különböző stílusú furmintot és egy szamorodnit vettem le a polcról. Az egyik egy folyó furmint volt, intenzív virágos, gyümölcsös illatokkal, teltséggel, jó savakkal, nagylelkű vagy inkább túláradó alkohollal, viszont egyszerű karakterisztikával itatta magát. Kiváló volt forralt bornak vagy egy esti lazítónak.



A másik már több szót érdemel. Ez Harsányi Gábor sárospataki borász 2013-as Furmintja volt.

Kitöltve tiszta, aranysárga vastag gyűrűvel szép koronával. Picit szégyellős illata izgalmas vaníliás mandulát sejtet egészen kis füsttel spékelve, mintha bourbon whiskeyt szagolgatnék. Kortyolva kevesebb élményt nyújtott a vártnál. Savai fáradtsága diszharmonikussá teszik a kortyot, teret engednek a magas alkoholérzetnek és a fűszeresség uralja a bor zamatát. Lecsengése rövid, de finom kesernyés. Tartáros rántott ponttyal kóstoltam össze és szép párt alkottak együtt. Három különböző időpontban kóstoltam, a legmagasabb pontszáma: 80 pont.

A kedvencem az első kör kóstoltjai közül egy kis desszert bor, Poros Tibor kései szüretelésű édes Tokaji Furmintja volt.

Tiszta, itt-ott borostyánba hajló arany szín. Intenzív illatában akácméz, füge, illatos alma, aszalt barack. Ízlelve finom, egyensúlyos, telt bort kóstolhatunk; lágy, de nem fáradt savgerinc támogatja a kortyot, zamatában mézes alma és mandula és egy hangyányi mineralitás, melyek hosszú utóízt képeznek a szájban. Remekül párosítható finom édes gyümölcsökkel úgy, mint körte, füge, de leginkább aszalt datolya. 87 pont.

Következett a Pannon Tokaj 2002-es száraz Szamorodnija, melyről nagyon nehezen döntöttem el, hogy ízlik-e, hogy hibás-e vagy egzotikus-e.

Tiszta, intenzív borostyánszín, vastag gliceringyűrű. Illatát kissé tolakodónak érzem, füstös, aszús, egy picit édesfűszeres, diólikőrös. Ízlelve kusza: magas sav, de nem párosul mellé finom gyümölcsaroma, hanem inkább túlérett cseresznye, az alkohol pedig szintén külön úton jár. Fűszeres, ásványos, telt és hosszú a korty, némely nyeletben zavaró a túlérett gyümölcsíz, némelyikben pedig szexepilként élem meg. Háromszor kóstoltam, a legjobb pont: 81.

Angyal Borászat - Érintés Tokaji Furmint 2013


Közepesen intenzív zöldes arany szín csillogó gyűrűvel a szélén. A bor szép mézes, édesfűszeres, vaníliás palackbukét fejlesztett, de másnapra sajnos ezek eltűntek és csonthéjasok: mandula és dió maradtak csupán. Ízlelve magas, de szépen integrált savgerince vezeti a kortyot citrusos, grapefruitos zamattal, megtámogatva némi fűszerességgel, sziporkázó ásványokkal. Férfias, jó savú, kellően telt, tüzes, kissé kemény bor hosszú lecsengéssel és kellemes kesernyével a végén. Ugyanakkor mellőz mindennemű komplexitást, egyszerű, jó ivóbor egy picit túlárazva. 80 pont.

Angyal Borászat - Üzenet Tokaji Furmint 2013 (Top selection)

Szent Tamás Furmintért indultam a Tescoba, de 2014-es évjárat volt belőle. Nem mertem megvenni a múlt heti pécsi melléfogások miatt. Mindenképp csúcsbort szerettem volna a furmintsor végére, legalábbis amit 3000 Ft környékén ki lehet hozni Tokaj és furmint vonalon. Szerintem sikerült. Kitöltve nagyon szép tiszta, csillogó arany színű, mozgékony, egészen vékony gyűrűvel ékesített italt csodálhattam a poharamban. Nem kellett mélyen a pohárba szagolni, hogy illatát érezzem. Intenzív fűszeres, vaníliás, füstös, fás jegyek nyitnak, de a gyümölcsöket nem igazán akarják előre engedni. Ízlelve kiegyensúlyozott, szép savszerkezettel felépített közepesen telt bort kóstolhattam. Zamatában szintén fellelhetőek a fenti aromák, de ezúttal a gyümölcs - citrusfélék, alma - is szerephez jut és hosszan maradó utóízében fűszeresség, borsosság és intenzív ásványosság kerül fókuszba. Ebben a borban benne van a magyar virtus: a lobbanékony tűz, mély gondolatok, tettvágy és fáradhatatlanság. 90 pont.


Aztán még a végére zárszóként - bár lehet, hogy az elején kellett volna ezt a tételt kóstolni - a könnyedebb, gyümölcsösebb, csavarzáras kategóriát is bevettem a sorba. Ez a Royal Tokaji 2012-es Furmintja volt. 
Tiszta, zöldes-sárga színvilág, kecsesen vihogó gliceringyűrűvel a pohár falán. Intenzív virágos, déli gyümölcsös illatvilág. Barack, mangó és második kóstolásra kis botrytises jelleg is beugrik, aztán kis füstösség és vanília tanúskodik a hordó használatról is, de ezek az aromák rejtőzködnek, meghúzódnak hátul s nem törnek a gyümölcsösség elé. Ízben telt, lédús; mangós, nyári barackos, búcsúban fűszeres. Szép harmonikus bor, üdítő savgerinc, pici ásványosság, közepesen hosszú utóíz. A bor alkotóelemei érettek és egyben vannak, az alkohol is a helyén, van benne virtus, de nem akar egyből kiütni. Szerintem most van a csúcsán, el kell fogyasztani. 89 pont. 



Eddig kóstolt furmintok:
Dereszla Chateau - Dorombor Furmint 2013
Radics Barnabás - Pazar Tokaji Furmint 2011





2015. február 21., szombat

Somlói, megérkeztünk! (1. rész)

Villány és a Balaton után Nagy-Somló-hegyén is beindult a marketing kommunikációs gépezete. Az itt „alkotó” sokadik generációs borászatok és az újonnan betelepültek a Somlói Nonprofit Kft. megalakításával pecsételték meg szövetségüket azzal a célzattal, hogy visszahelyezzék a Somlót Magyarország turisztikai és borászati térképére.



A Balaton-felvidék vulkáni tanúhegyeitől légvonalban harminc-egynéhány kilométerrel északra a Kisalföld síkjából kiemelkedve, mint az idősebb testvérektől leszakadt kisgyermek, úgy kullog fivérei után a Nagy-Somló-hegye. Bár térben valójában soha nem érheti utol testvéreit (ez inkább megnyugvással töltse el a kedves olvasót, s ne sajnálattal), azonban van olyan tehetsége, amiben legalább úgy teljesít, mint a Balaton part előnyeit élvező bratyói. Ez a képesség pedig a talajtani adottságában és éghajlatában rejlik, amit akárcsak testvéreinél remekül ki lehet használni a szőlőtermesztésre és borkészítésre. A hegy alapkőzete vulkáni bazalt, melyben számos oldott ásványi anyag található, ezért az ennek a málladékából és a Pannon tengeri üledékekből képződött külső termő talajréteg az itt termett szőlőnek, így a belőle készült bornak rendkívüli ásványosságot kölcsönöz. Az évi kábé 6-700 mm csapadék, a sok napsütés és a kőzetből a tőkére visszaáramló hő, meg a fekvéséből adódó légmozgások pedig rendkívüli savakat és magas cukorfokot ajándékoznak a szőlőnek. Így már „csak” kitűnő borászokra van szükség, hogy e nemes alapanyagból azt készítsék, amit mi – és gondolom a kedves olvasó is – nagyon szeretünk: BORt. Ilyen borászokból szerencsére nincs hiány. Készülnek is a szebbnél szebb, ásványos fehérborok, de az elmúlt tízen-egynéhány év beruházásainak köszönhetően, az amúgy Magyarország legkisebb borvidéke (kb. 600 ha), nagyobb mennyiségű jó minőségű bor előállítására képes, mint azelőtt, a fogyasztói kör pedig alapvetően az idősebb generációból kerül ki, ezért egy újabb arculattal, újabb termékek bevezetésével, közös marketingpolitikával a fiatalabb, 20-35 éves korosztályt célozták meg.


Tehát Villány és a Balaton után Nagy-Somló-hegyén is beindult a marketing kommunikációs gépezete. Az itt „alkotó” sokadik generációs borászatok és az újonnan betelepültek a Somlói Nonprofit Kft. megalakításával pecsételték meg szövetségüket azzal a célzattal, hogy visszahelyezzék a Somlót Magyarország turisztikai és borászati térképére. Nem kisebb hírnévvel rendelkezett ugyanis a filoxéravész előtti századokban Európa szerte a somlai bor, s főleg a juhfark, mint a nászéjszakák bora. A legenda szerint, ha a nászéjszakán az ifjú pár fogyaszt a somlai juhfarkból, biztosan fiú utóduk fog születni. Ezt a legendát annyira komolyan vették, hogy még a Habsburgoknál is kötelező volt a fogyasztása, hogy a fiú utód biztosítva legyen. Aztán hírnevet szerzett még a gyógyító és egészségmegőrző hatásával is, és azzal, hogy hosszú kereskedelmi útvonalakon is szállítható volt, mivel nemhogy veszített volna minőségéből, hanem még kellemesebb, érettebb borrá lett közben. Nem véletlen tehát, hogy a korabeli nemesség köreiben sikknek számított nagy-somlói szőlőbirtokot fenntartani, üzemeltetni. 


Egy nagyszabású program keretében mutatta be magát Somló és a somlói borászat a meghívott vendéglátós, gasztronómiai- és borsajtó képviselőinek. Elsőnek a Somló Spirit Kft. impozáns, új épületét járhattuk körbe, a pálinkakészítésbe nyerhettünk betekintést és kóstolhattuk a végterméket. A pálinkafőzde úgy emelkedik ki a hegy lábánál a talajból, mint a vulkáni tevékenységből visszamaradt lávacsepp, így ragyogóan illeszkedik környezetébe. Az Ekler Dezső tervezte épület nem csak tájvédelmi előírásoknak felel meg, hanem környezetvédelmi szempontból is nagy jelentőséggel bír, mivel a szükséges vizet napkollektorokkal melegítik, a főzéshez szükséges hőt 100 méter mélységből szivattyúzott geotermikus energiával fedezik, a lepárlásból származó mellékterméket pedig újrahasznosítják mezőgazdasági humuszként és tüzelőanyagként. Az üzemet látogató, kóstolni vágyó betérőknek lehetősége van a pálinkakészítés folyamatát végignézni a gyümölcs beérkezésétől a hordókig, palackozásig. 

A második megálló a Tornai Pince volt. A Tornai család 1946 óta foglalkozik borkészítéssel a Nagy-Somlón és a pincészetük a kezdetektől fogva az innováció, a fejlődés útján volt. Tornai Endre volt az első borász Magyarországon, aki fehérbornál használta a héjon áztatás módszerét, a hegyen ő használt először fémoszlopos támrendszert és az országban ő palackoztatott saját néven először bort. A Tornai Pincészet mai méretét és arculatát 2010-ben érte el a négy lépcsős fejlesztési ütem végére, amikor is a birtok központi épülete a régi és az új szárnnyal szép összhangot alkotva átadásra került. A borászat rendelkezik a legnagyobb termőterülettel a hegyen, ami összesen 60 hektár. A pince 10000 hektoliternyi tárolókapacitással bír, ez 99 db acéltartályt és 75 db zempléni tölgyhordót jelent. A rendezvényterem 120, a borterasz 200 fős rendezvények megtartására alkalmas. Egy kis bormúzeumban van lehetőség megismerkedni a bortermesztés helyi történelmével, geológiájával. Lehetőség van továbbá kerékpárkölcsönzésre, hogy a vállalkozóbb kedvű borturisták több pincét tudjanak meglátogatni rövidebb idő alatt, persze nem árt a terepviszonyok és az erős somlai borok hatása miatt olykor a fordított V alakot felvenni a biciklivel. Nagy hangsúlyt fektetett a család az akadálymentesítésre, hogy a mozgássérültek és a halláskárosultak is könnyen részt tudjanak venni a programokban, pincelátogatásokban. A céget Baranyai András, Tornai Tamás veje (mivel az ő esetükben éppen nem működött a somlai juhfark varázsereje) vezeti és irányítja a kereskedelmet, a borok pedig a Mórról átcsábított Kamocsay Ákos keze munkáját és szakértelmét dicsérik. 



Tornaiék öt boron keresztül mutatták be borpolitikájukat. Három kategóriában készítenek bort. Alapborként egy kifejezetten fiatalokat célzó, könnyed, gyümölcsös kategória, ez a Friss termékcsalád. Ebből a termékcsaládból egy Zenit és egy Juhfark került a poharunkba. Mindkettő izgalmas, gyümölcsös és komplex. Szép savak, arányosság, könnyedség, lendület és azok a bizonyos somlói ásványok hosszú lecsengéssel. Aztán a classic kategóriából is két tételt kóstoltunk. Előbb egy furmintot, mely karaktereiben megjelennek az érlelésének következményei is, úgy mint a mézes, fás, fűszeres jegyek és a nagyobb test, de közben mit sem veszít rességéből, gyümölcsösségéből. Nálam a csúcsbor a classic kategória Juhfarkja volt, mely mind küllemében, mind intenzív aszalt gyümölcsös illatában, az aromái komplexitásában és hosszában, testességében és finom ásványosságában a tökéletességgel vetekedett. A harmadik, a Top Selection kategóriából szintén egy Juhfarkot kóstoltunk, a Grófi Juhfarkra hallgatót, ami kizárólag hordós érlelést kapott. Illata tiszta, kevésbé intenzív aszalt gyümölcsös, vaníliás. Ízében a lekerekedett savak talán már kissé túl kerekedtek, mert gyümölcsösségéből és lecsengésének hosszából jócskán vesztett.

(A Somló-hegyen tett látogatásunk további tapasztalatairól írt beszámolónk itt folytatódik.)

Fotó: Mayer Bertold

2015. február 10., kedd

Radics Barnabás - Pazar Tokaji Furmint 2011

Mély, mézarany színével mozgékonyan szalad a pohár falán. Intenzív gyümölcsös illatában leginkább körtés, barackbefőttes, birsalmás, és némi aszalt gyümölcsös aromák jelentkeznek, de pici vanília is megbújik a fűszer oldalon. Ízlelve a közepes testű borban pikáns fűszeresség uralkodik a gyümölcsön és nagylelkű alkohol kíséri a hosszú lecsengést. Kerek savai, ásványossága és persze kedélyjavító hatása valóban pazar élményt nyújt. Hosszú héjon áztatásról tanúskodik egy kis csersav jelenléte, amely kis kesernyével lepi meg szánkat és teszi a bort még összetettebbé, még izgalmasabbá. 90 pont.

2014. június 17., kedd

Dereszla Chateau - Dorombor Furmint 2013 (száraz)

Nem vettem volna meg ezt a bort a címkéje alapján, de ahol vásároltam, lényegében nem volt más száraz tokaji furmint. Egy halászlé vacsorához vittem, mivel valakitől hallottam, hogy a száraz furmint illik hozzá. Én még nem ittam megfelelő bort halászléhez, és ez a bor után is tartom magam a közismert latin mondáshoz, miszerint "Maldictus pisces in tertiam aqua!". Vagyis átkozott a hal a harmadik vízben, ami annyit tesz, hogy az elsőben úszott, a másodikban főtt és a harmadik... . Rossz íze nem volt, de nem okozott különösebb gasztro-örömöt.



Önmagában viszont kitűnő élmény. Színe zöldessárga, illata intenzív (már-már émelyítően is), első szaglásra virágos, majd szellőzve kicsit déli gyümölcsös, sárgadinnyés, rebarbarás jegyek kerülnek előtérbe. Nagylelkű alkohol, üdítően szép savak, pici maradékcukor, tartalmas, de nem túlzó test, hosszú lecsengés. Ízében is érkeznek a sárga húsú gyümölcsök. Kedves bor, bár számomra túlzó parfümösséggel 84 pont.

2014. május 11., vasárnap

A heti kóstolásaim

Tiszta, intenzív borostyánsárga színvilág. Illata komplex, főleg aszalt gyümölcsök, nektár és virágos jegyek jelentkeznek benne. Kortyolva szép, üdítő savak, közepesnél teltebb test és aszalt barack. Nagyon jó ivású, gazdag illat és ízvilágú bor nagy extrakttartalommal. Az idő vasfoga nem ártott neki, nagy élmény volt nálam idősebb bort kóstolni. Nem hittem, hogy ilyen minőségi bort készítettek már abban az időben. 92 pont.


Epres, málnás illat és ízvilág. Csodálatos savak, lenyelve pici grapefruitos kesernye, majd hosszú lecsengés. Igazi péntek esti ellazulós rosé. Lehet, hogy túlértékelem, de nálam 95 pont, hiba gyakorlatilag nincs benne.


Íze az éretlen piros gyümölcsökre hajaz, viszont föccsnek kitűnő választás.


2013. október 19., szombat

Nagy-Somlói Furmint

A mai nap megbontásra került a másik kollégám születésnapi ajándéka, egy Nagy-Somlói Furmint a Tornai Pincészettől. A 2011-es évjáratú bor címkéjén a következő olvasható: "A vulkanikus talaj és a különleges mikroklíma adja a somlói bor tüzét, kiváló minőségét, kései öregedését, lassan tökéletessé formálódását, egyedülálló zamatát. A Furmint a Somló egyik legértékesebb fajtája. A bor fajtajellege, finom hordós érlelése, a Somló ásványossága kiváló egyensúlyt mutat. Fogyasztását 12-14°C-on magyaros ételekhez ajánljuk."


Nos szerintem 12°C-on hideg. Legalábbis annak érződik így ősszel. Külleme gyönyörűen tükrös, szalmasárga (ami a képen a vaku miatt aranysárgának hathat), gyors lefolyású, nagyon vékony gyűrűvel.
Illata tiszta, kissé zárkózott, gyümölcsös, de én nem tudom megmondani, milyen gyümölcs érezhető ki belőle, remélem csak a "műveletlen orr" miatt, nem pedig a "tehetségtelen orr" miatt. Élénk savtartalommal bír, melyet nyugodt szénsav kísér. Vékony testű, de tüzes alkoholtartalmú, gyümölcsös zamatokkal (talán zöld alma). Elég hosszú utóíze van, mely talán citrusokra emlékeztet. A cukor-sav-csersav-alkohol aránya harmonikus, egy kifejezetten ízletes bor, de leginkább nyári, lugas alatti baráti beszélgetésekhez tudnám elképzelni, de ha már megbontottam, kárba nem vész. Jut eszembe: kedvem lenne átmenni a szomszédba...