2017. április 16., vasárnap

Gilles Rineau - Muscadet Sèvre et Maine Sur Lie 2014

Lassan fél éve őrizgettük ezt a bort, mert hát ugyebár nem én kaptam, hanem a párom a karácsonyi Veritas Borklubos ajándékozáson, neki meg nem volt annyira fontos, hogy kóstoljuk már meg. Én viszont mondtam neki, hogy nem nagyon kéne ezt a könnyű bort sokáig őrizgetni, mert a végén tönkremegy ott a szekrény tetején. Így hát a héten megbontásra került. Ritkán kerül az asztalra külföldi bor, ezért különleges alkalmat kerestünk neki, hát legyen Nagypéntek napja az.

A Muscadet bort kizárólag melone de bourgogne szőlőből készítik a franciaországi Loire-völgyének legnyugatibb borvidékén, a Nantais körzetben, s azon belül is a legnagyobb mennyiségben a Sèvre és a Maine folyók által határolt dombvidéken. Innen származik a kóstolt bor is. A terület Nantes városától dél-keletre fekszik, klímája óceáni, amely enyhe telet, viszonylag hűvös nyarat, kis éves hőingást jelent sok csapadékkal. A klíma kései szüretelést nem tesz lehetővé, így az itt termelt borok leginkább könnyedebb kategóriájúak. Talaja viszont nehezen művelhető köves, palás. Mivel könnyen elnyeli a vizet, aszály esetén problémás lehet, bár gondolom ezen a vidéken az óceán közelsége miatt aszály talán ritkán veszélyezteti a tőkéket. Az ilyen talajon termett szőlőkből készült borok nem behízelgőek, kifejezetten ásványosak és jót tesz nekik egy-két év palackérlelés, miután szép, összetett, jó szerkezetű borokká válnak.


Szerettem volna pár szót írni a pincészetről, de gyakorlatilag semmi infó nincsen róluk a weben, ezért gondolom, hogy elég kis pincészetről lehet szó. Gyakorlatilag azon kívül, hogy Monnieres település közelében gazdálkodnak, és valamilyen úton módon a helyi kastély, a Château La Court des Mortiers nevét márkanévként használhatják, nem lehet megtudni semmit a borászatról vagy a borászról.

Azt olvastam, hogy a Muscadet-t manapság kommerszebb, lágyabb stílusban készítik inkább, így kevésbé érzékelhető rajta a terroir. Szerencsémre - szerintem - ez a bor viszont sok mindenben hordozza a terroirt. Az, hogy küllemben és illatban tiszta, semmilyen oda nem illőt nem lehet felfedezni benne, teljesen egyértelmű. Színe zöldessárga, de inkább már a citrom színt karistolja. A pohárban pörgetve is már jól látszik, hogy könnyed, gyorsan szalad körbe a pohár falán, nemigen lehet középkori építészeti jellegzetességeket felfedezni lefolyásában. Nem túl intenzív illata izgalmas és komplex: tavaszi virágok, citrusok (leginkább lime), zöldalma, némi édes fűszer és a végén élesztős, kenyérhéjas jegyek, melyek a seprőn érlelésről (sur lie) tanúskodnak. Kóstolva is érkeznek ezek a jegyek, az alma, a lime, egy kis éretlen barack és a végén visszaköszönő élesztősség. Nagyon szép savszerkezet és intenzív mineralitás észlelhető, melyet ahhoz tudnám hasonlítani, mintha 9 voltos elemet nyalogatnék, és mindig a nyelvem legkülönbözőbb pontjaihoz érinteném az elemet. Egy picit talán lehetne hosszabb, de egy nagyon izgalmas, szerintem igazi terroir bor. 84 pont.

A borcímkén a "sur lie" felirat arról tanúskodik hogy a bort seprőn érlelték a szüretet követő télen, majd tavasszal rögtön arról került palackozásra is. Ettől a bor picit testesebb lesz és enyhe élesztős jegyeket kölcsönöz neki. 

Château La Court des Mortiers

Château La Court des Mortiers

2017. április 9., vasárnap

Szászi Pince - Szigligeti Rózsakő 2015

Március 15-ét azzal ünnepeltük, hogy ellátogattunk a Szent György-hegyre. A látogatás célja nem borozás volt, csupán egy öt évvel ezelőtti túra felelevenítése, de ehhez naná, hogy hozzá tartozott az útba eső Szászi Pincénél való borvásárlás is. Az egyik ezek közül ez a Szigligeti Rózsakő volt, melyről e bejegyzés is szólni fog.

Először néhány szó a pincéről. Szászi Endre csaknem 20 hektáron gazdálkodik, és kizárólag ökológiai gazdálkodással műveli szőlőit, fajélesztőket pedig nem használ, mert az Ő ideológiája szerint a terroirt csak így lehet a borokon keresztül bemutatni. A területek zöme a Szent György-hegyen van, de gondolom Szigligeten is van pár hektár, hiszen ez a bor is onnan való, és elvileg csak saját, öko gazdálkodással termelt szőlőből készít bort, viszont erről nem találtam sehol egy sort sem leírva. 

És néhány szó a rózsakőről. Az egyik kedvenc fajtám. Imádom azokat az élénk, vibráló savakat. A budai zöld és a kéknyelű keresztezésével hozta létre Dr. Király Ferenc még az '50-es évek végén. A rózsakő magas termésmennyiség mellett is igen jó minőségű termést ad, aszályos években is kitűnő savszerkezettel lehet szüretelni. Bora savas karakterű, leginkább a kéknyelűhöz hasonlítható.


Ez a bor olyan, mint egy jó regény: van eleje, közepe, vége. Az elején hamar felkelti az érdeklődésem, és egy percig sem engedi lankadni, az események - ezesetben az ízek - láncolata izgalmas egymásutánja tart a beteljesedésig, a happy endig, ami nem nyúlik unalmasan hosszúra, de tartogat még meglepetéseket, izgalmakat.

Hívogatóan csillogó arany színvilág. Izgalmas, lassan nyíló illat, benne kezdetben citrusok, lime, mineralitás, akácvirág, sőt akácméz, és furcsa módon a végén vanília, sőt még kókusz is - bár ezek már csak a pohár alján maradt néhány cseppből fejlődtek. Nem hittem, hogy volt hordóban, pedig ez arról tanúskodna. Valahol olvastam, hogy a pincészet akáchordókban is érleli a borait; arra tippelek, hogy ez a Rózsakő is töltött benne néhány hónapot. Ízében a citrusosság a vezérvonal, de nagy hangsúlyt kap mellette az ásványosság is. Lecsengésében a frissen reszelt gyömbér ízével búcsúzik korty, de ezt a gyömbérízt nem kell annyira intenzívnek képzelni, ettől nem tisztulnak a légutak, nem folyik a könnyünk, hanem szépen hosszan üdítve macerál. 89 pont. 

2017. március 30., csütörtök

Iločki Podrumi - Traminac 2015

Úgy jutottam ehhez a palack borhoz, hogy a párom kollégája kapta a horvát partnerétől, és Ő pedig elküldte nekem, mivel nem szereti a borokat, rólam meg tudja, hogy nagyon. Az Úr tartsa meg jó szokásában! Köszönöm Krisztián!
Idén még nem váltottam horgászengedélyt, ezért időm, mint a tenger, úgyhogy picit utánanéztem a borászatnak is. Nem volt könnyű összerakni az infókat, mert a Google fordító nem olyan jó barát, de azért igyekeztem. Szóval ahogy a pincészet nevéből is kiderül a pincészet a szerémségi Újlakról származik, ahol már évezredes hagyományai vannak a szőlő termesztésének, és természetesen az abból való bor készítésének. Olyannyira, hogy még a török megszállás idejében is volt engedélyük a borkészítésre. A pincészet weboldalán külön említést érdemelt Újlaki Miklós (öt éven keresztül Hunyadi János erdélyi fejedelem társvajdája), akinek idején jelentős fejlődés ment végbe a borágazatban a XV. század közepén. Na igen, magyar főúrként gondolom nagy borissza lehetett, még az újonnan épített vára alá is egy, a korabeli modern borászati technológiának megfelelő borospincét is építtetett, amit a mai napig használnak. De történelemről ennyit, mert a végén eljutunk a Nándorfehérvári diadalig, meg Miklós bosnyák királlyá való koronázásáig, de a címben szereplő borhoz még nem jutunk közelebb, és én is szomjan halok közben.

A pincészet 330 hektáron gazdálkodik és további 660 hektárról vásárol szőlőt, és évente mintegy 4 millió liter bort készítenek belőle. A cég részvénytársaságként működik, alaptőkéje 92 millió Kuna (mintegy 3,6 milliárd Ft), vagyona pedig 200 millió Kuna körül van, és a többségi tulajdonos George Mihaljevic. Méreteiből adódóan jelentős választékot tud prezentálni a borkedvelők felé. Készítenek klasszikus-, válogatás- és prémium kategóriás borokat, Principovac néven félédes, gondolom kései szüretelésű borokat és Predikatna vina néven bogyónként válogatott, aszúsodott vagy jégbor desszertborokat is. Tramini, olaszrizling (Grasevina), rajnai rizling, chardonnay, pinot blanc, kékfrankos és cabernet sauvignon fajtaválasztékkal dolgoznak. 

Néhány szó a borról: A szőlőterület Vukovo-n található körülbelül 200 méter tengerszint feletti magasságban, csernozjom, humuszkarbonát alapkőzeten, folyóvízi üledékes talajon. A kézi szüret után kézzel válogatták az egészséges fürtöket, majd 24 órán át hagyták 10°C-on áztatni a szemeket mielőtt a mustot acéltartályba öntötték volna, ahol 8 napig hagyták erjedni 18-20°C között. Ezután acéltartályban érlelték, majd lepalackozták és mihamarabbi fogyasztásra javasolják. 2016-ban a Decanter World Wine Awards-on bronzérmet szerzett. 

Ezek után már eléggé kiszáradva nyitom a palackot, mostanra talán már éppen kellő hőmérsékletre hűlt. Kitöltve már látszik, hogy könnyedebb kategóriájú traminivel van dolgom: színe zöldessárga és citrom határán billeg és elég gyorsan futkos a pohár falán. Illatában szépen csengenek ki a traminis jegyek, mindenek előtt a rózsa, de van benne zöldalma (méghozzá Golden, amikor picit már megsárgul), citrusosság, pici licsi és egzotikus fűszerek. Szerencsémre ez egy magasabb savtartalmú tramini, így szép lendülete, íve van a kortynak. Van kis teste is, de alapjában véve egy könnyed bor. Ízében leginkább a grapefruit és a zöldalma köszönnek vissza, de a fűszeres nevére sem cáfol rá: finom borsosság és gyömbér kis finom minerális hanggal. Lecsengése lehetne egy leheletnyit hosszabb, meg picit az alkohol is kikacsint a szerkezetből, de alapvetően egy nagyon szép, jellegzetes tramini. 87 pont. 

2017. március 25., szombat

Légli Ottó - Banyászó 2012

Mielőtt nekiálltam (ill. nekiültem) volna a borklub születésnapjáról szóló tudósításomat megírni, megnyitottam Légli Ottó Banyászó Olaszrizlingjét, amihez akkor jutottam, amikor személyesen Ő tartott nekünk kóstolót a boraiból. Dedikált példány volt, egy értékes darab, de már így is áttelelt a szekrény tetején. Sokáig halogattam, hogy valami alkalmat találjak a megbontására, de mióta megpimpósodott néhány palack villányi csúcsvörös a tárolóban kb. két éves tárolás alatt, nem szívesen tartogatom hosszú ideig a boraimat. Dehát mi lenne alkalmasabb időpont egy bor megbontására, mintsem a Veritas Borklub balatonboglári borokhoz készült borvacsorával ünnepelt születésnapjáról készülő bejegyzés írása? Csúszott is egy napot a bejegyzés közzététele, annyira lekötött a bor, olyan jól elvoltunk mi ketten. Szerencsére csak annyit kellett javítani emiatt a szövegben, hogy "tegnap múlott egy éve..." lett az "éppen ma múlott egy éve..." kezdés helyett.

Kitöltöttem, és játszottam egy ideig vele a poharamban. Pergettem, szagolgattam, s néhányszor elismételgettem magamban: banyászó, banyászó, banyászó. Elgondolkodtam, vajon mi ihlette a hegy vagy dűlő névadóit. A tokaji Nyulászó-dűlő ugyebár - ahogy azt a Borrajongón olvastam - onnan kapta a nevét, hogy a 16. században a főurak előszeretettel jártak ide nyulakra vadászni. Ezen logikából kiindulva talán a Banyászóra banyászni, azaz banyákra, boszorkányokra "vadászni" jártak? Ki tudja, talán egyszer kiderül, mindenesetre kíváncsi lennék a történetére, ha valaki ismeri, írja meg nekem! A fantáziámat beindította, gondolom valami középkori boszorkányhistória húzódik mögötte.

Akárhogy is, a bor illatából nem a középkor szaglik ki. Tiszta és intenzív, több évszakot is megidéz. Tavaszi virágok, nyári gyümölcsök, karácsonyi sütemények. Ízlelve teljesen száraz, nagy testű, egész szájat kitöltő bor. A forró évjárat ellenére megvan a kellő lendülete, és a magas alkohol is szépen megfér a szerkezetben. Fűszeresség, parasztbarack és olajos magvak ízei hancúroznak a szájban, majd relatív hosszan maradnak is vendégei. 86 pont.


2017. március 20., hétfő

Hagyományokat teremt a Veritas Borklub

Éppen tegnap múlt egy éve, hogy Dr. Rostás László és Palancsa László ötlete nyomán, velük együtt 12-en megalapítottuk a Veritas Borklubot a Kapos Hotel éttermében. Születésnapunkat pedig éppen itt, egy ragyogó, szűkebb értelemben vett hazai (somogyi) borokkal kísért borvacsorával ünnepeltük az azóta 24 fősre duzzadt tagságunkkal és meghívott vendégeinkkel. Az aperitif, egy 2008-as Garamvári Prestige Brut kortyolgatása közben néhány prominens tagunk kért - és kapott is - szót, hogy beszédjükkel még ünnepélyesebbé tegyék a hangulatot. De először is Bíró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszöntött minket - többek között neki köszönhetjük, hogy a Veritas Borklub a Megyeháza Bormúzeumában otthonra lelt -, majd Gergely Ica a Kapos Hotel Éttermének menedzsere gratulált az évfordulónk alkalmából, és örömét fejezte ki, hogy ezt a helyszínt választottuk megalakulásunk és évfordulós vacsoránk színhelyéül. 


Bíró Norbert elmondta, hogy nagyon örül kezdeményezésünknek, miszerint a Veritas Borklub egyik céljául tűzte ki a Somogy megyei borok népszerűsítését, így ez egybecseng a Somogy Megyei Önkormányzat törekvéseivel. Tudniillik ma a Balatonboglári borvidéken megtermelt szőlő csupán körülbelül egyharmada kerül feldolgozásra a megyében, a többit eladják és máshol dolgozzák fel, más borvidékek termékeiként kerülnek forgalomba. Ez azért lehet, mert még nincs elég presztízse a Dél-Balatonnak, a bort vásárló közönség még mindig pejoratívan tekint a borvidékre, pedig már bőven bizonyított - gondoljunk csak arra, hogy már háromszor kapta e borvidékről származó borász az Év Borásza elismerést. Bíró Norbert továbbá elmondta, hogy támogatják azt az elképzelést is, hogy somogyi települések rendezvényein, falunapokon leginkább somogyi borászatokat kérjenek fel borárusításra. 

Dr. Rostás László örömét fejezte ki, hogy végül '91-ben Szekszárdról Kaposvárra költöztek, pedig többször kacérkodott anno a gondolattal, hogy a szekszárdi dűlők egyikén vásároljanak telket maguknak. De akkor a szekszárdi kórház intenzív osztályának orvosaként, tavaszonként gyakran találkozott permetezés miatti komoly esetekkel, és talán tartva a hasonló mérgezésektől, végül nem kezdett bele szőlőművelésbe, így most részese lehet a Veritas Borklub történetének. Köszöntőjét a tőle megszokott sziporkával zárta: "Bölcsnek a bor, balgának a sör, jószágnak a víz kell!"



Dr. Matolcsy Gusztáv segítségével visszaemlékeztünk az elmúlt egy év eseményeire, kóstolásaira. A megalakulásunkat követően kétszer voltunk a kaposvári Borháló üzletében, egyszer dél-balatoni borokat kóstoltunk, másodszor pedig szekszárdi borokat. Aztán júniusban és júliusban a Róma Villában tartottuk a klub összejöveteleinket. Az első alkalommal Juhász Attila az egri Juhász Testvérek borait hozta és kóstoltatta velünk egy rendkívül jó hangulatúra sikeredett kóstolón, majd a múzeumok éjszakájára eső kóstolón - melyen még egy tárlatvezetést is kapott klubunk a Rippl-Rónai villában - Matolcsy Guszti tartott egy szép előadást és kóstolást hazai rajnai rizlingek témakörében. Augusztusban nyári szünetet tartottunk, szeptemberben pedig az új helyünkön folytattuk a Légli Ottó által tartott fantasztikus kóstolóval, melyen a Balatonboglári borvidék igazi gyöngyszemeit kortyolgathattuk. Októberben syrah-kat mustrálgattunk, novemberben egy somlói borász, Tomcsányi Árpád mutatta be a hegy levét, decemberben pedig villányi vörösekkel és Horváth Éváék krampampulijával búcsúztattuk az évet. Ezt követően a januári dermesztő hidegben tradicionálisan készült pezsgőkkel kívántunk egymásnak boldog új évet, majd februárban egyik tagunk, Csillag Attila tartott egy felejthetetlen kóstolót loire-i borokkal. A születésnapi borvacsorával együtt, egy év alatt háromszor fókuszáltunk a Dél-Balatonra, úgyhogy jól teljesítettük egyik fő célunkat, a helyi borok népszerűsítését.

Végül Horváth Éva szólt pár szót, melyben azt taglalta eddigi tapasztalataira alapozva - hiszen az évek folyamán jónéhány csoportnak, közösségnek volt alapítója, mentora vagy éppen csak tagja -, hogy egy közösség hosszú távon akkor tud fennmaradni, ha tradíciókat, hagyományokat teremt, mert még jobban összekovácsolja azokat, akiket valamilyen értékrend vagy közös cél, közös érdek összehozott. Ezért fontos, hogy teremtsünk ilyen ünnepi alkalmakat és csináljunk belőlük hagyományt. "Az alkohol az ember ellensége, de aki az ellenség elől elfut, az gyáva"- zárta viccelődve gondolatait. Van benne valami. Nem kell elfutni előle, nem kell mellőzni, csak kordában kell tartani és meg kell találni mindenkinek a saját mértékét, így kiegészítve ételeinket, vagy csak önmagában is a bor a kultúránk szerves és fontos részévé válik. 

Az első fogás zöldséggel tálalt jérce mája volt kocsonyában dermesztve, mellé pedig egy 2015-ös Loliense került a balatonlellei Konyári birtokról. A bor egy könnyed házasítás, tartalmaz sauvignon blanc-t, charodonnay-t és olaszrizlinget. Egyszerű zöldalmás, fűszeres karakterével, közepes testével, ficánkoló savaival remek párra lelt az étel.


Második fogásunk, a tejszínes harcsa rakottas már testesebb párt kapott, Légli Ottó 2013-as Landord Chardonnay-ját. Jól álltak a fűszeres, mézes, érett barackos aromák az ételnek.


Ikon Pinot Noirt kortyoltunk harmadik ételünkhöz, mely egy BBQ sertéskaraj volt puliszkával, vörösbor mártással. A bor önmagában talán gyenge láncszem volt a sorban, picit már fáradt arcát mutatta, de az étellel még elbírt. A hús füstös aromáihoz jól illett a bor füstös karaktere, a mártás fűszerei pedig harmonizáltak a pinot fűszerességével.

A főétel marha pofa volt gánicával, vargányás jus-vel. Légli Géza 2015-ös Jánoshegy Merlot-ja kísérte, és komplexitása, teste, gyümölcsössége, bársonyos textúrája valósággal itatta magát a marha pofa minden egyes falatja után.

Desszertként vaníliás soufflét ettünk málna pürével, lime-mal, fehércsokoládé variációkkal, és Bujdosó 2015-ös Tramontanát kortyolgattunk hozzá. Az édesség itt is követelte minden egyes falat után az édes, barackos, vaníliás (itt-ott rózsásan kacérkodó) aromákkal pompázó tramini kortyokat. Jó párt alkottak. 


A vacsora utáni szórakoztatást Palancsa Laci vállalta magára a tagok által összegyűjtött ajándékok tombolahúzásával. Az ajándékok többsége természetesen bor volt, melyeket új tulajdonosaik nem igen vittek haza. A legkülönlegesebb ajándék, a tombola fődíja egy kézzel, fából készített kis polc volt, Futó Tibor felajánlásából.




Reméljük olyan hagyományt, netán hagyományokat sikerül teremtenünk, ami még generációkkal utánunk is folytatódni fog. Mi az alapokat leraktuk, és elmondhatjuk az első év sikeres kóstolói és a születésnapi vacsora után, hogy ezek a közös élmények csak növelik az immár összeszokott társaság elhivatottságát a minőségi borok és minőségi időtöltés iránt, így biztosan idén is tartalmas évnek nézünk elébe. Lesz miről mesélnünk! :)