A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Koch Csaba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Koch Csaba. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 22., szerda

A mesebeli borvidék, mely vár is, meg nem is

Tél vége felé közeledve, várva a szikrázó napsütést, a langyos tavaszi szellővel érkező áprilist, egy utazáson törtük a fejünket. Minimális wellness lehetőség, csend, bor és jó ár-érték arány voltak az elvárásaink. A bor miatt közeli, általunk még ismeretlen borvidéket kellett választanunk. Internetes kereséseink folytán, és preferenciáink alapján két borvidékre, a sopronira és a hajós-bajaira szűkült az alternatívák listája. Sopronban azonban nem találtunk szimpatikus szállást, ellenben Császártöltésen, Hajós szomszédtelepülésén, a borvidék északi határán egy látszólag igen hangulatos, szép és viszonylag új wellness szállodát görgetett elénk a böngésző keresőmechanizmusa.



A Pincelakat Borház és Szálloda be is váltotta hozzá fűzött reményeinket, és szerencsére nem tartották boraikat lakat alatt, vagy legalábbis kedvünkért - főleg az enyémért - igen gyakran kinyitották azt. A hotelban minden magunkfajtának való kikapcsolódási lehetőség a rendelkezésünkre állt: medence, jakuzzi, konditerem, szauna, kártyaasztal, biliárd, bérelhető kerékpár és persze bor. A szállodában négy saját termelésű bort volt alkalmam kóstolni. Az egyik egy szép, könnyed, illatban és zamatban gazdag primőr Irsai, aztán egy érettebb jegyeket mutató 2013-as különleges barackos, dinnyés aromákat hordozó, ízében fűszeres, közepesen telt, s nem túl hosszú cserszegi, vörösek közül pedig a "Lakat" és az "Albi" cuvéek. Mindkettő egyazon fajtákból készült házasítás: kékfrankos, cabernet sauvignon és merlot. Az "Albi" egy testes, tanninban gazdag, igazán férfias bor, illatban szép feketebogyós jegyekkel, ám a korty mindenképp ételt kíván a magas, picit talán még nyers tanninja miatt. A "Lakat" több merlot-val készült, így lágyabb karakterű, élénkebb, lendületesebb bort ízlelhettünk benne. Én előszeretettel kortyolgattam eme utóbbit, mert egy nagyon szép puncsos, marcipános illat kísérte a szedres, bogyós gyümis vonalat. Ízben bársonyos, jó arányokkal büszkélkedő, harmonikus bor nagyon szép savgerinccel, gyümölcsös zamatokkal, melyet ízében is szépen egészít ki a puncsos karakter.


A császártöltési pincefaluban 

Abban a hitben voltam, hogy ha Hajós - a borvidék egyik névadójának - a szomszédságában egy ilyen, a kommunikációjában borvidéki turizmusra építő szálloda serénykedik, akkor Hajóson bizonyára pörög a borélet. Azonban mindjárt az első napon csalódnom kellett, ugyanis az egyik hajósi étteremben a kiváló pacalpörköltem mellé csupán csak szódát kortyolhattam, mivel helyi bort nem tartanak, csak egy badacsonyi és egri kommerszet gyártó borgyár gyártmányait, amiből maximum strandon vagyok hajlandó inni, de csakis hosszúlépést. 


Szt. Orbán szobra a Pincefalu főterén


Aztán az ott tartózkodásunk harmadik napján áttekertünk biciklivel Hajósra. Hogy minél több időt tölthessünk a természetben, minél többet láthassunk a Dunán onnani világból és hogy a forgalmas 54-es főutat elkerüljük, a hátsó földutat választottuk a túránk céljának eléréséhez. A hit, mely bennem mind erősebben buzgott ahogy közelítettünk a hajósi pincefalu felé, miszerint gyümölcsös, pincehideg fehérborok, rozék és tüzes vörösek (mármint borok) várnak bennünket, úgy omlott össze a pincék között biciklizgetve, mint ahogy a magyar királyi hadak ellenállása Mohácsnál 1526 augusztusában. Most képzelje el a kedves olvasó: átérünk a tikkasztó áprilisi melegben (ráadásul immár gyalog, ugyanis defektet kaptam) a pincefalut Hajóssal összekötő útra. Várként magasodik fölénk az 1200 pincéből álló pincefalu teljes, gyönyörű valójában. Szomjaztunk. Vízzel próbáltuk oltani, de hiába. Borra voltunk szomjasak, csak az olthatta ezt a szomjat. De először is egy jó hideg hosszúlépés. Szinte láttam magam előtt, hogy az 1200 pincéből álló falu főterén, a Szt. Orbán szobornál, a kis pincékből nyíló teraszokon és a pincék hűvösében oltjuk a szomjunk és kóstolgatjuk a kisebb-nagyobb termelők különböző módon iskolázott homoki borait. Nem így lett. Egyetlen pince sem volt nyitva. Az 1200-ból kábé 400-at, melyek az útról legkönnyebben megközelíthetők voltak pedig végignéztünk. Hiába. Egyetlen helyen láttunk a nyitott zsalun feltüntetve kóstolási repertoárt, no oda be is csengettünk, de semmi válasz. Mintha bujkáltak volna előlünk, vevők elől. Így az egyetlen hely, ahová beülhettünk a Judit Panzió kis étterme volt, ahol azonban igazán kiváló Koch borokat lehetett kortyolgatni. A legtetszetősebb tétel egy 2011-es barrique hordóban érlelt Cabernet Sauvignon volt. Mély rubin szín, illatában fekete ribizli és eukaliptusz. Ízlelve közepes test, szép savgerinc, illatjegyeivel harmonikus zamat, összetevőiben egyensúly és hosszú utóíz. Csillagos ötös! Itt tudtuk meg, hogy a pincefalut nem úgy kell elképzelni, mint millió-egy borászat kis kóstoltató pincéinek a gyűjtőhelyét. Ezek a pincék többségében magánszemélyek tulajdonában vannak, és amit termelnek bort - ha ugyan termelnek - nem eladásra, hanem csakis magáncélra szánják. Tehát a többség hobbiborász. Aki meg üzleti céllal termel, az meg azért nem nyit kóstolópincét, mert nincs akkora turistaforgalom, hogy érdemes legyen decis betérőkért személyzetet és minden követelményeknek megfelelő vendéglátóhelyet fenntartani. 



No de csukott pincék nem is hoznak turistát. Szerintem pedig egy kis áldozattal, összefogással, jó marketinggel itt is fellendülne a borturizmus, a kérdés, hogy akarják-e. Mert a borok jók, simán versenybe szállhatnak bármelyik borvidékünkkel, ezt eredmények is igazolják, elég csak Koch Csaba tevékenységét és sikereit figyelnünk. Valami mozgolódás azért látszik, hiszen a borhotel sem véletlenül épült az elmúlt években és a sajtóban is egyre többet olvasni Hajós-Bajáról. Én szurkolok, hogy mikor legközelebb néhány év múlva visszatérünk, ne csak csukott pinceajtók várjanak bennünket.   

2014. november 10., hétfő

„Év Bortermelője Magyarországon 2014” – Az idei jelöltek

A Magyar Bor Akadémia idén 24. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai elismerését. Számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier és chef küldte el jelölését - tudtuk meg a Magyar Bor Akadémia sajtóközleményéből.



Az idei verseny több okból is izgalmas. Nagy változás, hogy a néhány elemében módosított választási eljárás során 450 jelölőt kiválasztva, számukra névre szóló felkérést küldött az Akadémia. A felkérteknek – az elmúlt évek egy jelöléséhez képest – idén 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. Ebben az évben először, a díj korábbi győztesei is lehetőséget kaptak, hogy egy személyt közösen juttassanak az ötfős jelölt listára. A jelölők listája megtalálható az Akadémia honlapján.

A díj eddigi életében először fordult elő, hogy az öt jelölt körébe jutott borászok egyike visszamondta a felkérést. Heimann Zoltán negyedik alkalommal került a jelöltek közé. A borász megköszönte a megtisztelő lehetőséget, az őt jelölők támogatását, de úgy döntött, hogy mégsem vesz részt a megmérettetésen.

Lássuk, kik azok a borászok, akik idén a jelöltek körébe kerültek. Íme, a névsor ABC sorrendben:

Bolyki János – Egri borvidék

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék

Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék

Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék

Szőke Mátyás – Mátrai Borvidék

Bolyki János idén másodszor lett jelölt. Egy életvidám, jó humorral megáldott fiatal borász, akit mindenki Bolyki Janiként emleget. Családjában nem volt hagyománya a borkészítésnek, így nagyszülei révén szőlészként indult a pályán, de hamar rájött, hogy tovább kell lépnie, és a borászatban szeretne kiteljesedni. Jani mára 26 hektáron gazdálkodik, borai Európa szinte minden országában megtalálhatók. Volt már az Év Fiatal Borásza, az Év Egri Borásza, Az Év Gasztro Borásza, és az Év Üzletembere díj keretében a Jövő Ígérete.

Borbély Tamás, a legfiatalabb jelölt. Badacsonyban és országszerte is egyre többen ismerik nevét, családja borainak tüzes karakterét. Tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek. Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé.

Dúzsi Tamás, a Szekszárdon tevékenykedő koronázatlan „rosékirályunk” idén ötödik alkalommal került a döntőbe. Közvetlen, mosolygós, rendkívül elhivatott, családcentrikus és mindemellett nagyszerű ember. Borai a világon mindenhol megállják a helyüket, csak idén a rosé világbajnokságról, vagyis a Mondial du Rosé 2014 versenyről 3 aranyérmet hoztak haza. Ahogy ő is mondja: a titok az, hogy nincs titok.

Koch Csaba az egyik új szereplő megmérettetésen. Családja 10 generáció óta művel szőlőt a Hajós-Bajai borvidéken. Csaba nagyapja tanította meg őt a szőlő művelésére és a borkészítésre. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodnak a borvidéken, a saját telepítésű tőkék kiváló minőségű talajokon nőnek, a borászatban pedig a legmodernebb technológiát használják. Minden adott tehát a prémium kategóriás borok előállításához, melynek köszönhetően a Koch Borászat számtalan elismerést és díjat nyert már a borversenyeken. Ők nyerték el idén az „Az Év Pincészete” díjat is. További sikereinek már a Villányi borvidék is helyszíne, melyet a Vin Art néven működő pincészet eredményei bizonyítanak.

Szőke Mátyás műszaki ember, de szüleinek köszönhetően a 70-es évek óta foglalkozik a Mátrai borvidéken borkészítéssel. 70 éves elmúlt, életműve szerteágazó, megfordult számos kontinens borászatában, hogy tanuljon, tapasztaljon. Borvidéke fejlődésének egyik legmeghatározóbb személyisége, emblematikus bortermelője. Jelenleg 35 hektáron gazdálkodik fiával fáradhatatlanul, szívvel és lélekkel, melynek eredményeként nagyon sikeresen szerepel helyi és országos borversenyeken. Borai minőségét támasztja alá, hogy hosszú évek óta exportálnak Európán kívül Amerikába is. Jelölése bizonyára eddigi életművének szól.

A jelölt borászok a már hagyományosnak számító „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen mutatkoznak be boraikkal november 21-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A Boresten szabad borkóstolás, ízes, magyaros hideg falatkák, sajtok várják az érdeklődőket. A rendezvényre a Magyar Bor Akadémia honlapján lehet jegyet vásárolni.

A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy az öt jelölt közül ki nyerje el a borászok Kossuth-díját, vagyis az „Év Bortermelője Magyarországon 2014.” elismerő kitüntetést. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 5-én kerül sor a Budavári Fortuna Étteremben.




Budapest, 2014. november 10.

2014. október 24., péntek

Sok rozé lesz jövőre! - Interjú Koch Csabával

A borotai központú Koch Borászat a Hajós-Bajai borvidékhez tartozik, VinArt néven működő pincészetük Nagyharsányban, a Villányi borvidéken található, összesen 120 hektáron termel szőlőt. Koch Csaba hajósi hegyközségi elnök, a Hajós-Bajai Borvidék elnöke, elnökségi tagja a Hegyközségek Országos Tanácsának, tagja a Magyar Bor Akadémiának, borai számtalan külföldi és hazai borversenyen nyertek aranyérmet, munkáját idén az Év Pincészete 2014-díjjal is elismerték.




Nem kell keresztet vetni az idei szüretre - állítja Koch Csaba villányi és hajós-bajai borász, aki szerint bár néhány szőlőfajtát az ideálisnál korábban le kellett szüretelni, ennek ellenére nagy borok is születhetnek a 2014-es évjáratban, különösen, ha a borászok új, nemesített fajtákkal dolgoznak.



Meglepően csúnyán indult a szeptember, rothadó fürtökre panaszkodtak szinte minden borvidéken. Az októberi felmelegedés mentett valamit a helyzeten, vagy az már annyi volt, mint halottnak a csók?


Az októberi felmelegedés nagyon sokat javított, főleg a késői szüretelésű és rothadásnak ellenálló fajták esetében, amilyenek a Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc. Természetesen csak akkor volt min javítani, ha a borász tökéletesen odafigyelt a növényvédelemre és a termesztéstechnológiára.


Lehetséges, hogy ami rossz Villányban vagy Hajós-Baján, az, mondjuk, jó Tokajban, vagy azért nincsenek ekkora különbségek a Kárpát-medencében?


A Kárpát-medencében nagy különbségek lehetnek az egyes területek között, főleg az esőzések tekintetében. Ez 2014-re is jellemző volt, hisz az ország déli részén esett a legtöbb eső. A szeptemberi csapadék, majd az októberi napsütés Tokajban az aszúszemek képződésének kedvezett.


Vannak olyan szőlőfajták, amelyek jobban bírták a gyűrődést? Esetleg volt, hogy a tervezettnél korábban kellett leszedni a fürtöket?


Sajnos az úgynevezett középérésű, rothadásérzékeny fajták mint a chardonnay vagy a rajnai rizling esetében nem lehetett megvárni az ideális érettséget, a szokásostól alacsonyabb mustfokkal és korábban le kellett szüretelni a termést.


Ettől azért még lehetnek nagy borok a 2014-es évjáratból? Akár testes fehérek, akár szép vörös házasítások?


Igen, de kevesebb, mint az átlagos évjáratokban. A szőlőtermés megvédése, és a borkészítés is nagyobb kihívás elé állította a szakembereket 2014-ben, így ebben az évjáratban jelentős különbségek lesznek a borok minősége tekintetében. 


Ahogyan utalt rá, ilyenkor fontos a megfelelő növényvédelem. Ilyen időjárásban van értelme organikus bortermelésről beszélni, vagy itt aztán már minden mindegy: aki nem permetezik eleget, annak egy szem szőlője sem maradt a tőkéken?


Valóban, az organikus termelők vannak a legnehezebb helyzetben az ilyen kedvezőtlen évjáratokban. Minden bizonnyal jóval csekélyebb mennyiséget és gyengébb minőséget szüretelhettek a hagyományos fajtákból. Ha valaki már új rezisztens fajtákkal dolgozik, például a Pécsi Kutatóintézetben a dr. Kozma Pál professzor által nemesített fajtákkal, akkor biztos vagyok benne, hogy kifogástalan minőséget tudott a pincéjébe szüretelni idén is.


A Koch Pincészetben hogyan változtak a korábbi termelési arányok: lesz annyi könnyű fehér-, rozé- és vörösbor mint tavaly?


Jelentős mértékben növeltük az illatos, könnyű fehérborok és rozék arányát az idei feldolgozás során, hisz ezekben okozta a legcsekélyebb kárt az időjárás. A Cabernet Sauvignon szőlőnket október végéig kint hagyjuk Hajós-Baján és Villányban is, és úgy tűnik, kiváló vörösborokat tudunk majd készíteni ezekből a szőlőkből.


A Koch Pincészet újítása volt néhány éve a Snow Wine, a „hóbor‟, ami átmenet a kései szüret és a jégbor között. A mostani időjárás kedvezett ennek a fajtának?


A Snow Wine alapját képező Rajnai rizling és chardonnay fajtáknak ez a mostani évjárat nem igazán kedvezett, de még kint van az erre a célra tőkén hagyott szőlő, és reménykedünk.



Köszönet a Koch Borászatnak az interjú anyagáért.

2014. szeptember 25., csütörtök

Megnőhet a hazai borágazat lobbi-ereje Brüsszelben

A magyarországi borágazat lobbi-erejének növeléséről tárgyalt Budapesten az Európai Bortermelő Régiók Gyűlésének (AREV) francia elnöke - osztotta meg velünk a hírt sajtóközleményében a Koch Borászat.



Bár több magyarországi megye is tag az AREV-ben, felmerült, hogy a magyar termelők befolyását jelentősen növelné, ha a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) is belépne a legnagyobb és legbefolyásosabb európai borász szakmai szervezetbe. AREV tagságával, a szervezet kötelékében, a HNT a legmagasabb brüsszeli fórumokon is képviselhetné a magyar termelők érdekeit.



„Amikor meghívtam Magyarországra Jean-Paul Bachy-t, az AREV elnökét, még nem tudtam, hogy fordulat állhat be a hazai borágazat és Brüsszel viszonyában” - idézi fel Koch Csaba, a Hajós-Bajai Borvidéki elnöke, az „ Az Év Pincészete 2014”díj nyertese, milyen meglepetéssel érkezett szeptember közepén vendége, a legnagyobb európai borszakmai szervezet francia elnöke. 
A tárgyalásokon Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke, és Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke is részt vett. Bachy úr jelezte, hogy érdeklődéssel figyelik a HNT aktív, példamutató tevékenységét. Felvetette, jóval hatékonyabbá válna a magyarországi borászok érdekérvényesítő tevékenysége, ha az egyes borvidékek, megyék vagy régiók mellett, a hazai borágazat legnagyobb szakmai szervezete, a HNT is csatlakozna az AREV-hez.



Koch Csaba örömmel állapította meg, Jean-Paul Bachy és Tornai Tamás érdemben tárgyalt az EU belső borpiaci szabályozásáról, így könnyen lehet, hogy rövidesen fordulat áll be a magyar borágazat és az AREV viszonyában.
A szorosabb együttműködés azért lenne különösen hasznos, mert a brüsszeli hivatalokkal napi kapcsolatban álló AREV-en keresztül a magyarországi borászok is erőteljesebben képviselni tudnák az érdekeiket. 



Az elnök itt tartózkodása alatt rövid látogatást tett Szekszárdon a Heimann Borászatban, Hajós- Baján a Koch Borászatban és a Kunsági Borvidéken a Frittmann Borászatban. 
Jean-Paul Bachy, miután köszöntötte a 23. Budavári Borfesztivál közönségét, belevetette magát a magyarországi borok kóstolásába. A francia szakember nemcsak a díjnyertes Koch-borokról és a hajós-bajai termelőkről nyilatkozott elismerően, hanem az egész magyar szőlőbor ágazat közelmúltban elért eredményeit is méltatta, mialatt a Borfesztiválon Villánytól Tokajig szinte minden régió borait kóstolta.

Koch Borászat 2014.09.25.

2014. szeptember 8., hétfő

Átadták az Év Pincészete-díjat a Koch Borászatnak

„Az Év Pincészete-díjjal az egész Hajós-Bajai Borvidéket ismerték el‟ - mondta Koch Csaba, a rangos hazai elismeréssel idén kitüntetett borász 2014. szeptember 4-én Borotán, az Év Pincészete-díj ünnepélyes átadóján. A szőlőművelési innovációjáról is ismert, több nemzetközi nagy arannyal díjazott hajós-bajai borászt Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke és Dr. Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke is méltatta.



Koch Csaba a hajós-bajai terroir, a talaj és a klíma előnyeinek kiemelése mellett felvázolta a hazai borágazat további fejlődésének lehetséges útjait is. A lehetőségekről emlékezett meg a szakma mintegy 300 képviselője előtt Dr. Trócsányi László igazságügy-miniszter és Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára is, utóbbi köszöntésében kiemelte, hogy Koch Csaba nem megváltoztatni, kihasználni akarja a természetet, hanem ápolni és együtt élni vele.


A bor és gasztronómia fejlődésének további lehetőségeiről már nem csak beszélgettek: a Koch Borászat impozáns borsorához Kovács Lázár mesterszakács komponált illő ételeket, de a sorból természetesen nem maradhatott ki a bajai halászlé és sváb ételkülönlegességek sem. A szakmai sajtó és a borágazat képviselői közül többen végigkóstolták a Koch Borászat díjnyertes borait, és örömmel nyugtázták: nem véletlenül részesült díjesőben az elmúlt években a borotai pincészet.

2014. szeptember 3., szerda

A Koch Borászat lett az Év Pincészete 2014-ben!

Az egyik legrangosabb hazai szakmai díjat Koch Csaba hajós-bajai borász pincészete nyerte el. A szőlőművelési innovációjáról is ismert borvidéki elnök, borakadémikus borai már számtalan hazai és nemzetközi versenyen bizonyítottak.



„A Hajós-Bajai Borvidék tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású szőlőterületein a legmagasabb Magyarországon a napsütéses órák száma. Fontos, hogy mindezeket a csodálatos természeti adottságokat kiegészítse a borász szaktudása és alázata. Alapelvem, hogy nem szeretnék okosabb lenni a természetnél, ezért arra törekszem, hogy a szőlő a lehető legjobban érezze magát a dűlőinkben” - vallja Koch Csaba borász, a 2014-es Év Pincészete-díjjal kitüntetett Koch Borászat tulajdonosa és borásza. Aki még azt is hozzáfűzi, hogy csak kiváló minőségű szőlőből készülhet jó bor. Ha ugyanis a szőlő nem jó minőségű, akkor teljesen felesleges a 21. századi technológia, a drága hordó ˗ soha nem lesz jó a bor. Mint mondja, „a szőlő ízét, aromáját és zamatát megőrizzük, ezért később elővigyázatos, kézi szüret, korszerű és kíméletes feldolgozás során segítjük borrá átlényegülni a bogyókat.”


Innováció a szőlőművelésben



Sokan felteszik a kérdést, hogyan tud a Koch Borászat ennyire versenyképes áron, számtalan hazai és nemzetközi borversenyen is visszaigazolt, magas minőségű borokat készíteni. A hagyományos szőlőművelésnél viszonylag kis felületű a növény lombozata. Ha nagyobb lombozatot hagyunk, és természetes módon hagyjuk növekedni a növényt, jelentős mértékben nő a szőlő fotoszintetizáló képessége. Minél nagyobb árnyék vetül a szőlőültetvény talajára, minél nagyobb a lombozat, annál több napfény kerül a bogyókba, majd a poharunkba. A szőlőnek sokkal nagyobb, és szellősebb lesz a lombozata. Jelentős mértékben csökken a zöldmunka, így a kézi munkaerő költsége, és jelentős mértékben nő a bor minősége. A magas minőségű borok a megszokottnál olcsóbban kerülhetnek a polcokra. 

A jövő útjai

A borászat fejlődésének alapja a folyamatos, fenntartható fejlődés, a tanulás és az innováció. A szőlőültetvényeken minimálisra csökkentették a mesterséges anyagok használatát, rovarirtót egyáltalán nem alkalmaznak, ahogyan műtrágyát sem. Permetezőszerből is lényegesen kevesebbet használnak, amióta áttértek a saját innovációval kifejlesztett szőlőtermelési módszerükre. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetével hosszú évek óta együttműködik a borászat, és Kozma Pál professzor úrral az ott szelektált szőlőklónokat a Hajós-Bajai borvidéken is tesztelik. Terveik között szerepel további 20 hektár biotermesztésre alkalmas szőlőfajta telepítése.


Háttérinformációk a Koch Borászatról

A borotai központú Koch Borászat a Hajós-Bajai borvidékhez tartozik, amit egy 40 hektáros, összefüggő szőlőterület ölel át, alig egy kilométerre Borota községtől. VinArt néven működő pincészet Nagyharsányban, a Villányi borvidéken található. A pincészethez tartozó kiváló fekvésű szőlőültetvények a Villanyi borvidék egyik legjobb termőhelyen, a diósviszlói Imrevölgyben találhatóak.


Koch Csaba
- 1969-ben született, Császártöltésen nőtt fel.
- Őse, tíz generációval korábban, 1748-ban Császártöltés egyik alapítója volt, kereskedéssel és szőlő-, bortermeléssel foglalkozott.
- Első szőlőültetvényét 1991-ben kapta nagyapjától.
- Felsőfokú tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetemen biológus hallgatóként kezdtem, majd agrármérnöki diplomát szereztem, később szőlész-borász szakmérnökként diplomáztam Kecskeméten.
- A kezdeti néhány szőlősorhoz minden évben további területeket vásárol és mára 110 hektár nagyságú szőlőbirtok és a hozzá tartozó pincészetünk van a hajós-bajai borvidéken, Borotán.
- Hajósi hegyközségi elnök, a Hajós-Bajai Borvidék elnöke, elnökségi tagja a Hegyközségek Országos Tanácsának, tagja a Magyar Bor Akadémiának
- Nős, négy gyermeke van.


Néhány fontos adat a Koch Borászatról


A borászat éves termelése kb. 800 ezer palack minőségi bor.


A Koch Borászat Hajós-Bajai területei számokban

Összes termőterület: 110 hektár
Cserszegi fűszeres: 45 hektár
Cabernet Sauvignon: 20 hektár
Ottonel muskotály: 8 hektár
Pannónia: 8 hektár
Bácska: 7 hektár
Chardonnay: 6 hektár
Cabernet Franc: 6 hektár
Kékfrankos: 4 hektár
Rajnai rizling: 3,5 hektár
Pinot Noir: 2 hektár
Kadarka: 0,5 hektár


A Koch Borászat Villányi területei (VinArt birtok):


Összes termőterület: 10 hektár
Cabernet Sauvignon 3,7 hektár
Cabernet Franc 2,8 hektár
Merlot 0,7 hektár
Shyra 0,3 hektár
Telepítésre váró 2,5 hektár.



Fontosabb versenyeredmények (válogatás):


Évjárat
Fajta
Borverseny időpontja
Borverseny neve
Elért eredmény
2013
Portugieser
2014
Portugieser du Monde
Arany
2013
Hajós-Bajai Kadarka
2014


2014
Kadarka Nemzetközi Borverseny
Duna Borrégió Borverseny
Arany


Arany
2013
Hajós-Bajai Cserszegi Fűszeres
2014
Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny

International Wine Challange
Champion




Bronz
2013
Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon Rosé
2014
Le Mondial du Rosé
Ezüst
2012
Hajós-Bajai Kékfrankos Rosé
2013


2013
I. Nemzetközi Villányi Rozé Borverseny
MTA
Nagy arany


A Magyar Tudományos Akadémia Bora (első helyezés)
2012
Villányi Cabernet Sauvignon - Kékfrankos Rosé
2013
I. Nemzetközi Villányi Rozé Borverseny
Nagy arany
2012
Hajós-Bajai Cserszegi Fűszeres
2013
Temerini Nemzetközi Borverseny
Champion
2012
Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon
2014
Jubileumi Országos Borverseny
Best buy vörösbor
2011 (első szüret)
Hajós-Bajai Kadarka
2013
Kadarka Nemzetközi Borverseny
Champion
2011
Hajós-Bajai Cabernet Franc
2013
Prestige Reserve Club Borverseny
A best buy kategória győztese
2011
Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon Barrique
2013

2014
Syngenta Borverseny
Szegedi Borfesztivál Borverseny
Nagy arany

Nagy arany és a borfesztivál legszebb vörösbora
2011
Villányi Cabernet Sauvignon Classicus
2014

2013
Syngenta Borverseny
Egyházi és Világi Borok Versenye
Nagy arany

Nagy arany
2011
Villányi Cabernet Sauvignon Prémium
2014
International Wine Challenge
Ezüst (94 ponttal!)
2011
Villányi Csanád Cuvée
2014

2014
Syngenta Borverseny
Egyházi és Világi Borok Versenye
Arany

Arany
2009
Hajós-Bajai Kései Szüretelésű Chardonnay
2014


2013
Les Citadelles du Vin, Bordeaux
Vinagora Nemzetközi Borverseny
Arany és különdíj

Arany
2007
Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon Barrique
2011

2011
Országos Borverseny
EU-elnökségi válogatás
Kategóriagyőztes
Magyarország legjobb tíz vörösbora között
2007 (első szüret)
Villányi Cabernet Sauvignon Prémium
2010




2010
Villányi Borverseny



Prestige Reserve Borverseny
Villány Város Bora (legmagasabb pontszámú Cab. Sauvignon)
Grand Award Nagydíj
2007 (első szüret)
Villányi Cabernet Sauvignon Classicus
2010

2010
Pannon Bormustra
Vinagora Nemzetközi Borverseny
Csúcsbor

Arany
2006
Hajós-Bajai Ice Wine Rajnai Rizling
2014
Jubileumi Országos Borverseny
Arany




Az Év Pincészete-díjról


A díjat 2002-ben alapította a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége. Az Év Pincészete-díjjal a magyar borászatban irány-és mértékadó, legalább 50 hektáros birtokkal rendelkező borászatok kapják.
Az eddigi díjazottak

2014 Koch Borászat, Hajós-Bajai Borvidék
2013 Ikon Pincészet, Balatonboglári Borvidék
2012 Mészáros Borház, Szekszárdi Borvidék
2011 Thummerer Pincészet, Egri Borvidék
2010 Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalma-Sokoróaljai Borvidék
2009 Szöllősi Pincészet, Ászár-Neszmélyi Borvidék
2008 Vylyan Zrt, Villányi Borvidék
2007 Bock Pincészet, Villányi Borvidék
2006 Garamvári Szőlőbirtok, Etyek-Budai Borvidék, Dél-Balatoni Borvidék
2005 Disznókő, Tokaj-Hegyaljai Borvidék
2004 Neszmély Hilltop Borászati Zrt, Ászár-Neszmélyi Borvidék
2003 Oremus Szőlőbirtok, Tokaj-Hegyaljai Borvidék
2002 Nagyrédei Szőlőskert Rt., Mátraaljai Borvidék