Vince napját ünnepeltük

Kezdő borisszaként még sosem ünnepeltem meg Vince napját. Részben azért, mert egyetlen Vince nevű ismerősöm sincs, részben azért, mert a Vince napi boros programok túl messze estek a kényelmi zónámtól. Pedig már legalább három éve fontolgatom, hogy valamilyen boros Vince-napi rendezvényen azért csak illene részt vennem, ha már borélmény blogot vezetek. Idén is fontolgattam, nézegettem a programokat és a Pécsi Borozó ajánlatai közül kettő is felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik a villányi "Pincéről pincére..." programsorozat volt, a másik a "Vince-nap a pécsi borászokkal" című, mely a Pécs Vidéke Hegyközség által szervezett kóstolóval egybekötött évértékelős, vesszőszentelős nyilvános borest egy kis népzenével. Aztán a kényelem megint erősebb volt, s inkább az itthon maradás mellett döntöttem "úgyis van még mit kóstolnom" címszóval. Aztán úgy történt, hogy Laci barátom invitálására mégsem maradtam itthon: útra keltünk, hogy megismerjük a Pécsi borvidék gyöngyszemeit és hogy láthassunk egy Vince napot úgy, ahogy a Pécs Vidéke Hegyközség tartja.

Zaragozai Szt. Vince (forrás: Wikipedia)

Na de ki is az a Vince? Szent Vince a hispániai Zaragozában volt Valér (szintén szent) püspök diakónusa a III.-IV. század fordulója környékén, és a római keresztényüldözéseknek lettek a vértanúi. A helytartó, aki hosszan tartó, szenvedésekkel teli kínhalálra ítélte Vincét, nem engedte a holttestet eltemettetni, hanem kidobták testét a szántóföldre vadak martalékául, ám egy Isten által küldött holló védte meg tőlük a szent tetemét. Ekkor egy zsákba varrták néhány jó nagy kővel egyetemben, és a tengerbe hajították, ahonnan az ár kisodorta a partra, ahol egy keresztény megtalálta és méltón eltemette. A krónikák által megörökített tevékenysége alapján vajmi kevés köze van a szőlőhöz és a borhoz. Az, hogy mégis boros védőszent lett belőle valószínűleg annak köszönhető, hogy a pogány szokásokat, hagyományokat, rituálékat a pór nép úgy tudta életben tartani és az anyaszentegyház által elfogadhatóvá tenni, hogy a keresztény vallás gazdag szent "katalógusából" kiválasztottak maguknak egyet és rátelepítették a kultuszukra személyét. Valószínűleg Vincére azért jutott a szőlős- borosgazdák választása, mert neve etimológiája alapján Vin-cent, azaz százszoros bort jelent, és ünnepe arra a pogány hagyományra esik, amikor szőlővesszőből próbálták megjósolni az azévi termést. Több száz éves hagyománya van idehaza és szerte Európában a Vince-napi termésjövendölésnek, mint például amikor egy szőlővesszőt egy palackba tettek, meleg helyre vitték és várták, hogy rügy fakadjon rajta. Ha sok rügy fakadt, sok termés volt várható, amennyiben kevés, abban az esetben száraz hordókra számíthattak a gazdák. Ilyenkor pappal szenteltették meg a szőlőültetvényeket, voltak akik egy palack bort ástak el a tőkék közé, s voltak, akik disznóságokat úgy mint hurkát, kolbászt, szalonnát vagy éppen gömböcöt a jobb termés reményében.

Arra számítottam, hogy a programkiírásban megnevezett borászok személyesen lesznek jelen, és boraikat kóstolgatva el lehet velük beszélgetni a borvidék adottságairól, lehetőségekről, nehézségekről, de mindenek előtt a cirfandliról, melyre egyre kíváncsibb vagyok pláne a Pécsi Borozón nemrég megjelent cikk után.

Megérkeztünk a Zsolnayba, az E78-as épületegységbe, azon belül is a rendezvény otthonául szolgáló első emeleti terembe, ahol velünk együtt még rengeteg érdeklődő várta a beszédeket, az értékelést, a szőlőszentelés, de főleg a borkóstolót. A rendezők szemmel láthatólag nem számítottak ennyi emberre, mert mikor megérkeztünk már az összes asztal körül ültek, a segítők pedig folyamatosan hozták még az épület egyéb szobáiból, termeiből összevadászott ülőalkalmatosságokat, de még így is jónéhányan ülőhely nélkül maradtak. Közben szivárogtak az infók, hogy e rengeteg emberre csak az a néhány, pincészetenként hat palack bor jut, amelyet nyolc borászat dobott össze erre a rendezvényre. Persze távol álljon tőlem a negatív kritika szándéka, csak úgy tűnik az érdeklődés a hasonló események, a borok és a borkultúra iránt szerencsére sokkal nagyobb, mint amit a szervezők egy ingyenes rendezvény keretein belül tudtak volna tartani, bizonyára az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Nincs ezzel semmi gond, jövőre már ezt figyelembe véve, látva a nagy érdeklődést már egy marketing szempontból is nagy jelentőséggel bíró Vince-napi borkóstolót lehet összehozni a Pécsi borvidék borainak a népszerűsítésére.

Szőlővessző szentelése

Végighallgattuk a polgármesteri köszöntőt, megnéztük a vesszőszentelést, elmormoltunk egy Miatyánkot, meghallgattuk a borvidék 2015-ös időjárási adatait, melyeket összehasonlítottunk a sokéves átlaggal és rávetítettük a szőlő biológiai fejlődésére, majd megkóstoltuk a Radó Pince gyöngyözőborát, aztán leléptünk. Jó lett volna maradni, de nem sok értelmét láttuk: a kóstoló mennyiség igen csekély volt, borászok nem voltak jelen, legalábbis nem láttuk őket, a Pécsi borvidék megismerését itt nem láttuk biztosítottnak.

Viszont mi borozni akartunk mégpedig azonnal, fel voltunk heccelve: Pécsi borvidék, pécsi borok és cirfandli! Hát akkor irány a Kalamáris, az egyetlen boros hely, amiről kaposváriként már hallottunk. Ott biztosan lehet pécsi borokból poharazgatni. Nem lehetett. Néhány fajta volt csak, amiből lehetett egy-egy pohárral kérni és pécsi sajátosságok persze nem szerepeltek közöttük. Kétségbe azért még mindig nem estünk, kinéztünk magunknak egy borsort, melynek végét egy palack Lelovitsféle Cabernet Franc-nal koronáztuk meg. Íme:

Az egyetlen pécsi bor a Belward Pince 2014-es Chardonnayja:

Citromszín zöldes reflexekkel. Nem túl meggyőző, visszafogott, citrusfélékre emlékeztető illat. Ízlelve a vártnál laposabb savak, halvány citrusok, egész pici ásványosság, üresség és rövid lecsengés.

Tűzkő Birtok - Tramini 2014

Számomra a '13-as Traminijük egy álom. Mikor nagyritkán betévedek a Bandi Borbárba, biztosan megiszom belőle egy pohárral, de ez a tétel nem hozta a várt színvonalat.

Küllemben kifogástalan, tiszta, zöldessárga, könnyedén pergő. Visszafogott, bizonytalan illat, nem az az igazi traminis rózsaillat. Ízvilága lime-os, de nem túl karakteres, híg és rövid, némi grapefriutos kesernyével a végén.

Ekkor úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban hagyjuk a 2014-es évjáratot.

Riczu-Stier - Pinot Noir Rozé 2015

Illatában visszafogott, de szépen nyíló epres, málnás aromák bukkannak elő belőle. Savai nem túl kirobbanóak, de kedvesek. A piros gyümölcsök ízben is jönnek, de nem maradnak túl hosszan.

Jobbágy Kornél - Colonus Cuvée 2009

Picit szégyellős illat, mély meggyvörös szín. Telt, szép savgerincű bor nem túl sok, de érett tanninokkal, intenzív meggyes zamattal, nem túl hosszú lecsengéssel. Nem "látszik" rajta a kor.

Linnbrunn - Cabernet Sauvignon 2013

Mély rubin szín. Intenzív vaníliás, tölgyes, füstös illatvilág, mely mögül szépen bukkannak elő a gyümölcsök, a szilva és szeder és némi bonbonmeggyes likőrösség. Teltkarcsú bor, érett szilvás zamatokkal, picit lágy savgerinccel, s ebből adódóan túl gyorsan tűnő ízekkel.

Lelovits Tamás - Villányi Cabernet Franc 2012

Mély rubin szín bíbor reflexekkel. Édesfűszerek, azon belül is vanília és feketebogyósok jönnek tiszta, picit szégyellős illatából. Szép savgerinc vezeti a kortyot, cseresznyés, érett epres ízvilág egészen picit még nyers tanninnal, közepes hosszal. Tartalmas, szép bor, még egy pár hónapot szerintem érhetne a palackban, egy fél év múlva visszakóstolnám.