2017. március 30., csütörtök

Iločki Podrumi - Traminac 2015

Úgy jutottam ehhez a palack borhoz, hogy a párom kollégája kapta a horvát partnerétől, és Ő pedig elküldte nekem, mivel nem szereti a borokat, rólam meg tudja, hogy nagyon. Az Úr tartsa meg jó szokásában! Köszönöm Krisztián!
Idén még nem váltottam horgászengedélyt, ezért időm, mint a tenger, úgyhogy picit utánanéztem a borászatnak is. Nem volt könnyű összerakni az infókat, mert a Google fordító nem olyan jó barát, de azért igyekeztem. Szóval ahogy a pincészet nevéből is kiderül a pincészet a szerémségi Újlakról származik, ahol már évezredes hagyományai vannak a szőlő termesztésének, és természetesen az abból való bor készítésének. Olyannyira, hogy még a török megszállás idejében is volt engedélyük a borkészítésre. A pincészet weboldalán külön említést érdemelt Újlaki Miklós (öt éven keresztül Hunyadi János erdélyi fejedelem társvajdája), akinek idején jelentős fejlődés ment végbe a borágazatban a XV. század közepén. Na igen, magyar főúrként gondolom nagy borissza lehetett, még az újonnan épített vára alá is egy, a korabeli modern borászati technológiának megfelelő borospincét is építtetett, amit a mai napig használnak. De történelemről ennyit, mert a végén eljutunk a Nándorfehérvári diadalig, meg Miklós bosnyák királlyá való koronázásáig, de a címben szereplő borhoz még nem jutunk közelebb, és én is szomjan halok közben.

A pincészet 330 hektáron gazdálkodik és további 660 hektárról vásárol szőlőt, és évente mintegy 4 millió liter bort készítenek belőle. A cég részvénytársaságként működik, alaptőkéje 92 millió Kuna (mintegy 3,6 milliárd Ft), vagyona pedig 200 millió Kuna körül van, és a többségi tulajdonos George Mihaljevic. Méreteiből adódóan jelentős választékot tud prezentálni a borkedvelők felé. Készítenek klasszikus-, válogatás- és prémium kategóriás borokat, Principovac néven félédes, gondolom kései szüretelésű borokat és Predikatna vina néven bogyónként válogatott, aszúsodott vagy jégbor desszertborokat is. Tramini, olaszrizling (Grasevina), rajnai rizling, chardonnay, pinot blanc, kékfrankos és cabernet sauvignon fajtaválasztékkal dolgoznak. 

Néhány szó a borról: A szőlőterület Vukovo-n található körülbelül 200 méter tengerszint feletti magasságban, csernozjom, humuszkarbonát alapkőzeten, folyóvízi üledékes talajon. A kézi szüret után kézzel válogatták az egészséges fürtöket, majd 24 órán át hagyták 10°C-on áztatni a szemeket mielőtt a mustot acéltartályba öntötték volna, ahol 8 napig hagyták erjedni 18-20°C között. Ezután acéltartályban érlelték, majd lepalackozták és mihamarabbi fogyasztásra javasolják. 2016-ban a Decanter World Wine Awards-on bronzérmet szerzett. 

Ezek után már eléggé kiszáradva nyitom a palackot, mostanra talán már éppen kellő hőmérsékletre hűlt. Kitöltve már látszik, hogy könnyedebb kategóriájú traminivel van dolgom: színe zöldessárga és citrom határán billeg és elég gyorsan futkos a pohár falán. Illatában szépen csengenek ki a traminis jegyek, mindenek előtt a rózsa, de van benne zöldalma (méghozzá Golden, amikor picit már megsárgul), citrusosság, pici licsi és egzotikus fűszerek. Szerencsémre ez egy magasabb savtartalmú tramini, így szép lendülete, íve van a kortynak. Van kis teste is, de alapjában véve egy könnyed bor. Ízében leginkább a grapefruit és a zöldalma köszönnek vissza, de a fűszeres nevére sem cáfol rá: finom borsosság és gyömbér kis finom minerális hanggal. Lecsengése lehetne egy leheletnyit hosszabb, meg picit az alkohol is kikacsint a szerkezetből, de alapvetően egy nagyon szép, jellegzetes tramini. 87 pont. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése