Úgy gondoltam, hogy a bor felfedezésének, a borivás
kezdetének a felderítésével még nem érhet véget a bortörténelem vizsgálata,
így egy cikksorozatban végig fogom kísérni az emberiség és a bor kapcsolatát az
ókortól a napjainkig. Mivel sokat olvasok az ókori Egyiptomról, és rajongok a
kultúrájáért, történelméért, ezért ehhez a cikkhez külön élményt nyújtott az anyagok
kutatása, összeszedése. A Kemet elnevezést szívesebben használom az ókori
Egyiptom helyett, mivel az ókorban még nem Egyiptomnak hívták. Eleve nem hívjuk Pannónia provinciát ókori
Magyarországnak, a római kori Itáliát ókori Olaszországnak vagy Mezopotámiát
ókori Iraknak.
Mikor?
Hérodotosz (i.e. 484 - i.e. 425) és Plutarkhosz (i.sz. 45 - i.sz. 125) görög történetírók úgy vélték, hogy Kemetben nem termeltek szőlőt, és borivásra is csak I. Pszammetikhosz (i.e. 690 - i.e. 610) uralkodása idején szoktak rá. Mivel Észak-Kelet Afrika klimatikus és talajviszonyai nem feleltek meg a vadszőlő elterjedésének, a predinasztikus (i.e. 3000 előtti kor) korokból való szőlőmag leletek egyértelműen importált szőlő maradványai voltak (pl. El-Omari). Viszont már az archaikus (i.e. 3065-2686) korból is találtak szőlőtermesztésről árulkodó nyomokat, ami azt jelenti, hogy betelepítették a szőlőt Kemet szőlőművelésre is alkalmassá tett Nílus menti termőterületeire. Az Óbirodalom korából már írott források is utalnak a szőlőtermesztésre, sőt a borkészítésre is. Elszenesedett szőlőszemek egész sora került elő abüdoszi, nagadai sírokból. Szintén a bor fontos szerepét tanúsítja a kora kemeti életben ill. halálban a Den király (i.e. 3000 környéke) sírjában talált boroskancsó. Aztán a III. dinasztia szakkarai lépcsős piramisából több boroskancsó és mazsolamaradvány bukkant elő, az V. és VI. dinasztia sírjainak díszítőelemei közt pedig rengeteg a szőlészeti és a borászati motívum. Olyan írott bizonyítékot is feltártak e korból, mely arról tanúskodik, hogy egy borász 1200 korsó jó minőségű és 50 korsó közepes minőségű bort szállított a raktárba. Tehát ebből is látszik, hogy sem Hérodotosznak, sem Plutarkhosznak nem volt igaza a kemeti szőlőművelés és borászat kezdetét illetően.
Hol?
Szerettem volna megtudni, hol és hogyan folyt a szőlőművelés Kemetben, de a hol kérdésemre semmi forrást nem találtam. Még azt se tudtam meg, hogy a mai Egyiptom a jelentős mennyiségű, exportra termelt csemege szőlőit hol termeli meg. Ezért úgy döntöttem, megpróbálom összerakni a közismert tényeket, s ennek tekintetében megválaszolni a hol kérdést. Nézzük mire is van szüksége a szőlőnek. Talaj, víz, klíma, napsütés. Azt hiszem Egyiptom ill. Kemet napsütéses órák számában nem szenvedett hiányt, ami azt illeti évente 3500 órát süt a Nap (Magyarországon 2200 óra körül). A leghidegebb hónapokban az átlagos középhőmérséklet 14-15°C, de a legmelegebbekben 28-29°C, amikor is a hőmérő higanyszála gyakran fut 40°C fölé is. Az éghajlat itt rendkívül száraz, az éves csapadékmennyiség 30 mm alatti, bár a Földközi tenger partvidékén egy vékony sávban elérheti a 400 mm-t. Csapadékban tehát nem bővelkedtek, így maximálisan szükségük volt a Nílus vízére. Gondolom a szőlőültetvényeket az ártér fölött alakíthatták ki, mivel a szőlő nem viseli el a kb. két hónapos elárasztást, ugyanis áradáskor a Nílus akár ilyen hosszan is a medrén kívül tartózkodhatott. Ekkor ugye értékes hordalékban gazdag iszappal teltek fel a termőterületek, és ezeket az ártereket az ár elvonultával mindjárt beültették gabonával és zöldségfélékkel, tehát egynyári növényekkel. A szőlő szinte minden talajon megterem, kivéve a túlzottan szikes vagy mocsaras talajokat, így a sivatagi homok is alkalmas rá a megfelelő öntözéssel, amit a Nílus vízéből tudtak fedezni. Tehát a szőlőültetvények valószínűleg a Nílus ártere mellett lehettek, ahol az áradás már nem érte el a termőterületet, de a folyóból még viszonylag egyszerűen el lehetett juttatni az értékes öntözővizet a szőlőtőkékhez. A források szerint a legtöbb bort a Nílus deltájában termelték. Innen való volt az "északi országrész bora". Felső Egyiptomban kevesebb, de annál jobb minőségű bort készítettek. Thébában valószínűleg könnyű világos borokat készítettek, mivel a thébai sírok ábrázolásai alapján nem préselték tovább a szőlőt a taposókád után, így a héjból nem oldódhatott ki túl sok színanyag és tannin.
Hogyan?
Ptahhotep szakkarai sírjában talált leletek azt bizonyítják, hogy a szőlőtőkéket 1,5-2 méter magasba futtatták föl, hogy a levelek árnyékukkal védjék a szőlőszemeket a tűző naptól, és hogy felfogják a szelet. Szüret után a termést taposókádakba rakták, melyet kötelekbe, keresztrudakba és egymás ruházatába kapaszkodó férfiak tapostak. A Mereruka vezír (VI. dinasztia kora) szakkarai sírjában talált rajzok arra engednek következtetni, hogy a szüretelőket zenészek is szórakoztatták. A képen két ember ül egymással szemben és fadarabokkal adják a munka ritmusát. Mivel a taposással nem lehetett minden levet kipréselni a szőlőszemekből, textilzsákokba tömték a már kitaposott szőlőmaradványokat. Ezután kétféle módszert is alkalmaztak a további préselésre. Az egyikben a zsák egyik végén átvezettek egy farudat, a másik végét pedig egy oszlophoz kötötték, majd a rudat több ember 
csavarta. A másik módszernél pedig a zsák mindkét végén átvezettek egy-egy farudat, és a zsák két végén elhelyezkedő emberek ellentétes irányba csavarták azokat. A kipréselt gyümölcslevet textilen átszűrve öntötték az erjesztőedénybe, de nem ugyanabba, amelyikbe a kitaposott szőlőlé került. Azt nem tudjuk, hogy ezután összekeverték-e őket, de ha nem, akkor valószínű, hogy volt világosabb és sötétebb színű boruk is, ugyanis a szimplán taposott szőlőlé sokkal kevesebb színanyagot oldott ki a héjból. Azt sem tudjuk, hogy a borok erjesztés után át lettek-e fejtve egy másik edénybe vagy sem. Agyagból készült korsókban tárolták a bort, melyekbe még kiégetés előtt belepréselték az aktuális fáraó nevét, uralkodásának évét (tehát volt évjárat!), a közigazgatási körzet nevét, a bor megnevezését és néha a borász nevét. Ezeket a korsókat szalmával kevert agyaggal zárták le, és a korsó nyakába vagy a kupakba lyukakat fúrtak az erjedéskor keletkező széndioxid biztonságos távozása érdekében. Miután az erjedés befejeződött ezeket a lyukakat viasszal vagy agyaggal tömték be. A borkészítés utolsó fázisa akkoriban is a kóstolás, a borbírálat volt. Ilyenkor becsülték meg a bor minőségét, és minősítésekkel látták el azokat, majd a korsókat lezáró kupak oldalára jegyezték. Ezek alapján lehetett a bor jó, kétszeresen jó, háromszorosan jó és édes. Ezután különböző méretű tárolóedényekbe fejtették őket attól függően, hogy mi lesz a borok sorsa. A temetésekre és áldozatnak szánt borokat a könnyebb szállítás érdekében kisebb, az otthoni fogyasztásra pedig nagyobb korsókba mérték. Az otthon tartott borokat leggyakrabban egymással keverve fogyasztották, hogy kiegyensúlyozottabb nedűt kapjanak (megalkották Kemet cuvée-jét). Mindent megtettek, hogy hűvösen tartsák a boraikat, s ennek érdekében kívülről vízzel kenték be a korsót, majd egy szolgálóval legyeztették a párolgás elvét kihasználva.
Milyen?
Mivel a görög kor előtt nem került elő olyan bortárolásra alkalmas lelet, melyet megfelelő szigetelőanyaggal béleltek volna, ezért nem lehetett teljesen légmentesen lezárni a borokat, így nagy valószínűséggel könnyen megromolhattak. A sírképek tanúsága szerint volt fehér, zöld, rózsaszínű, vörös és kék színű szőlőjük, és a szövegekben is tesznek említést a különböző színű borokra. Ugyanakkor a régészeti lelőhelyeken talált szőlőszemek mind feketék. (Személyes megjegyzésem, hogy több ezer éves, szétbomlott, elszáradt szőlőszem maradványnak milyen lenne a színe, elvégre friss fehér szőlő fürt között is találtam már elrothadt, összetöppedt, más színű szőlőszemet.) Az Újbirodalom korából származik több olyan ábrázolás, melyen látható a taposókádból kifolyó vörös és világos színű gyümölcslé is. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az ábrázolt bor színe nem a bor valódi színére, hanem a termőterületre vonatkozott. (Pl. a kemet szó jelentése fekete, vagyis a fekete ábrázolás utalhat hazai termelésű borra. A vörös szógyökük nőnemű alakja hegyre, a fehér szavuk pedig Felső Kemetre utalhatott.) A klíma miatt valószínűleg magas cukorfokú szőlőik voltak, így minden bizonnyal boraik édesek, ugyanakkor savasak és kesernyések is lehettek, mivel préseléskor a szár- és maganyag is belekerült a borba.
Borivási szokásaik
 |
| Horemheb bort áldoz Hathornak |
Hogy mekkora és hány literesek lehettek a boros korsók, nem találtam infót, de korsó leleteket találtam. Ez például egy XIII. dinasztia idejéből származó korsó, melynek magassága 32 cm, szélessége pedig 29,2 cm. Úgy tippelem, hogy olyan 5 l bor férhetett el benne, tehát ha III. Ramszesz valami ilyesmiben áldozott, akkor 517750 liter bort adományozott Heliopolisz istenének. Ezek után csoda, hogy az ottani papok nem ihattak!
Felhasznált irodalom:
Gaál Ernő: Az óegyiptomi borról
http://mezohir.hu/mezohir/2004/01/a-szolotermesztes-kornyezeti-feltetelei/
http://www.globalegyptianmuseum.org/advanced.aspx
http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyiptom
Dieter Heinrich: Atlasz - Föld - Természetföldrajz
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_Egyiptom
http://hu.wikipedia.org/wiki/Borterm%C5%91_sz%C5%91l%C5%91
http://otosomlesztoribol.blog.hu/2010/11/08/foldmuveles_az_okori_egyiptomban
http://www.islamic-awareness.org/Quran/Contrad/External/inun.html
http://www.osirisnet.net/mastabas/neferherenptah/e_neferherenptah_03.htm
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése