2014. július 18., péntek

Nagy az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt

A tavalyinál nagyobb az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt, az idén második alkalommal mustrálja az Országos Borszakértő Bizottság az ország fehér borait.


Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek elmondta, nem várt tételszámban küldtek fehér borokat a tárca és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának felhívására.

Összesen 588 tétel érkezett, a legtöbb bort a Balatonról (181) és Tokajból (124) küldték. A borok 39 szőlőfajtát reprezentálnak. A legtöbb az olaszrizling, de szép számmal van furmint és chardonnay, a középmezőnyben pedig sauvignon blancok, hárslevelűk, cserszegik és szürkebarátok találhatók.

A borszakértők 5 napon át, 5 bizottságban bírálják a borokat. Az előszűrés alapján 351 bor jutott tovább a kóstolás második szakaszába, ahol a borok további - 3, 4 és 5 csillagos - minősítése zajlik.

Kiss Eliza elmondta: rendkívül fontos az országkóstoló sorozat, mivel nem csupán marketing értéke van, a piacra jutásban is előnyös a mustrán való szereplés.

Hozzátette: bízunk abban, hogy fel tudnak egy olyan rendszert építeni, amely kedvez a borászoknak, orientációt nyújt a fogyasztóknak és a külföldiek számára is útmutatóul szolgál.



Jelezte: az idén is elkészülnek a Borkiválóság Könyvek angol és magyar nyelven, továbbá terveznek egy meglepetés kötetet is, amelyben a elsőként mutatják be Magyarország "legszebb pezsgőit".





MTI 2014. július 17.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése