2014. április 26., szombat

Pécsi Borozó VII. - Bock József és a villányi merlot

Hiányzott már a villányi bor! Nem mintha nem szeretném az utóbbi időben kóstolt balatoni borokat, de vörösben azért a villányi az igazi. Persze néhány hónapja még örültem neki, ha a poharamba töltött vörös nem a déli borvidékeinkről származik, de ritkán találkoztam izgalmas ízekkel. Az e havi Borszeminárium nem nagyon fért bele a mindennapjaink sűrűségébe, de a vonzás, melyet Bock József előadása és a villányi merlot borok kóstolása jelentett számunkra mégiscsak odavarázsolt minket szerdán a pécsi Közgázra, az OTP előadótermébe. 

Egy kis késéssel ugyan, de megérkezett az előadó, akiben egy borászhoz méltó, vígkedélyű, nagybeszédű embert volt alkalmunk megismerni. Az előadásból nem sok minden derült ki a merlot-ról, mint inkább a cabernet franc-ról. Ebből számomra az látszik, hogy a franc sokkal jobban foglalkoztatja a borászt, mint a merlot. Talán azért - mint ahogy decemberben Malatinszky Csabától megtudtuk -, mert állítólag a cabernet franc olyan ízkarakterekre képes Villányban, mint sehol a világon, ezért a cabernet franc lehet Villány zászlóshajója, mely a piciny magyar borvidéket a Föld bornagyhatalmai közé navigálja. Nem kis lehetőség Villánynak, nem kis lehetőség Villány "zászlósborászának", Bock Józsefnek, aki családjával 70 hektár saját és 70 hektár integrált szőlőterülettel rendelkezik a borvidék legjobb dűlőiben, mint Jammertal, Kopár, Fekete-hegy, Ördögárok. Érdekességképpen osztotta meg a hallgatóságával, hogy a borvidéket a vörösborai tettek híressé, de kevesen tudják, hogy a szőlőtermelés valamivel több, mint felét Villányban a fehérszőlők teszik ki.

Rendkívül jó borokat kóstolhattunk:

1. Kvassay Levente - Villányi Merlot 2012: Nekem az egyik kedvencem volt, melyet a végén kétszer is visszakóstoltam. Nem csak azért, mert mindenki a "nívósabb" borászok merlot-jaira csapott le és ez maradt, hanem tényleg ízlett. Szép, mély rubin szín, nem túl tolakodó, füstös, bonbonmeggyes illat, mely ízében is visszaköszön. Harmonikus, kerek bor, szép savak, lágy tannin, robbanó gyümölcsök, ügyes hordóhasználat. A korty végén lágy kesernye, nem túl hosszú, de szép lecsengéssel. 

2. Gere Attila - Villányi Merlot 2010: A színe kissé halvány, barnás reflexekkel. Illatában a hordóé a főszerep. Ízében fűszer, menta és kiugró alkohol, de valahogy üres volt ez a bor. 

3. Bock József - Villányi Merlot 2011: Az első pohár dugós volt, de csere után se mutatott számomra sokat. 

4. Günzer Tamás - Bocor Villányi Merlot 2011: Újra támadnak a mély rubin színek. Illatában sok feketebogyós gyümölcs és a hordó cseressége. A feketebogyósok ízében is jönnek erős fűszerekkel, magas alkohollal. Szép hosszan búcsúzik szánktól az itóka. Jöhetne még!

5. Vylyan - Villányi Merlot 2009: Ez egy csajos bor. Mély rubin szín. Illatában csipkebogyó lekvár, málna lágy hordós füstösséggel. Ízében is jönnek a lekvárok. Szép savak, lágy tannin, harmonikus bor sok fűszerrel, hosszú lecsengéssel. Ebből kellett inni a végén még egy pohárral!

6. Gere Tamás és Zsolt - Villányi Merlot 2007: Mély rubin szín (ez már természetes). Illata visszafogott, melyből csak a hordó cseressége érződött. Nagyon harmonikus bor. Nincsenek kiugró jegyek.

7. Gere Attila - Solus Villányi Merlot 2008: Szinte fekete, olyan mély meggyvörös. Likőrös, meggylekváros illatok némi mentás hűvösséggel tarkítva. Ízlelve először a lekvárt és érett meggyet közvetítettek ízlelőbimbóink, majd bors íz tette fűszeressé. Lágy tannin, szép savak, hosszú lecsengés. Kerek, harmonikus bor. Nekem a kedvencem volt az este folyamán, de másnak is, mert mire leértem nem maradt belőle :)

8. Bock József - Magnifico Villányi Merlot 2008: Még mélyebb szín, mint az előzőé. Áfonyalekvár illat, méghozzá Kungli Feri-féle Zselici Varázslat. Magas tannin - nekem túl magas is -, nagy test, magas alkohol. Az íz kesernyésen búcsúzik.

És közben művelődtünk. A borok elég erősnek bizonyultak, mert már elég hamar kocsmahangulat uralkodott az előadóteremben. Próbáltam figyelni, amennyire lehetett, de néha sajnos padtársaim is úgy érezték, hogy mondandójuk támadt nagyhirtelen. Viszont felfigyeltem arra, amikor arról beszélt a borász, hogy ők is kezdenek átállni a bioborászatra, mivel vannak már olyan ültetvényeik, melyeket már néhány éve bio módszerekkel művelnek, és megfigyelhető, hogy idővel rezisztenssé válnak a tőkék a betegségekre. Ennek nagyon örülök, ugyanis amennyire lehet én is szeretném a mérgeket kiiktatni a környezetemből. Szintén megtudtuk, hogy a villányi borokban az édesség érzést a magas glicerintartalom okozza. 

Sajnos több elhangzottra nem emlékszem. Nem jegyzeteltem, hanem figyeltem, amennyire tudtam. Nem nagyon tudtam. Erős borok és zsivaly. Nem baj, jól éreztük magunkat, ez a lényeg. Szeminárium valószínűleg csak jövő szemeszterben folytatódik számunkra, de talán nyáron lesz valami akció a déli borvidékeinken. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése