
Gergely bár borásznak tanult, 2007-ig nem termelt szőlőt, s bort sem készített. Közgazdász édesapja atyai tanácsára hallgatva, aki mindenképp szakmát akart taníttatni a fiának, a Soós István Borászati Szakközépiskolába jelentkezett, majd mivel annyira elnyerte a tetszését eme becses szakma, középiskola után élelmiszeripari mérnök diplomát szerzett a Kertészeti Egyetemen. Aztán a Borminősítő Intézetnél szerzett tapasztalatokat a borhibákról, majd a kereskedelemben építette életének köveit tovább, mígnem elérkezettnek látta az időt, hogy azt csinálja, amiben igazán ki tud teljesedni, és társával megalapították a Borbán Kft-t. Először területet kellett keresni, méghozzá fehérborosat. Három lehetőség közül választhattak: az egyik Tokaj, ahol már túlságosan sok a borászat, a másik Mór, mely talán kevésbé ismert, a harmadik pedig a Balaton-felvidék, ahol árban a legkedvezőbben lehetett hozzájutni megfelelő területekhez. Így 2007-ben a kft. megvásárolta Szentbékkálán a Kőtenger melletti, a délnyugati fekvésű Farkastetőn az 1987-ben telepített, 4,5 hektáros chardonnay birtokát, majd 2008-ban Balatonrendesen a pincének is helyet adó Kerekesdombon az 1998-ban telepített, 2,5 hektáros szürkebarát ültetvényét. Ezeken a területeken a vulkáni eredetű alapkőzet amellett, hogy biztosítja a növények fejlődéséhez szükséges ásványokat és mikroelemeket, rendkívüli mineralitást kölcsönöz az itt termelt boroknak. A Balaton a térség mikroklímájában játszik fontos szerepet, mégpedig a víztükrével, mely a déli lankákon fekvő szőlőültetvényeket látja el plusz napfénnyel, klímakiegyenlítő hatásával, mivel a nagy víztömeg meggátolja a szélsőséges hőmérsékletek kialakulását, valamint magasabb páratartalmat biztosít a borvidék számára. A Káli-medencében hasonló adottságokkal rendelkezik az ültevény annyi különbséggel, hogy a Balaton víztükre nem segíti az itt termő bogyókat több napfényhez jutni.
Az ernyőművelésű szőlőiken terméskorlátozást hajtanak végre, így az elvárt termés a Chardonnay esetében 4,5t/ha, a szürkebarát esetében pedig 3,5t/ha. Ez a szőlőmennyiség jelenleg kiszolgálja a tárolókapacitásukat, mely acéltartályokból 330 hl-t jelent, fahordókból pedig 22,5 hl-t. Terveikben egyelőre nem szerepel bővítés, csupán egy kisebb, újonnan telepített furmint fogja néhány év múlva növelni a termékpalettát, és a borászat vendéglátó tevékenységét szeretnék fejleszteni egy kis hidegkonyhai, esetleg pecsenyesütős tevékenységgel. A kb. 200 éves kúria, mely a szőlőültetvény koronájaként ül a domb tetején lesz felújítva, és a hozzá tartozó pince újjáépítve, mivel Gergely legnagyobb sajnálatára a statikus gyakorlatilag felújíthatatlannak ítélte azt, a megrogyott boltív miatt.
Az ott töltött idő alatt sikerült Gergely borait végigkóstolnunk (többször is), és külön megemlíteném a 2011-es Brutal Pinot Gris-jét, mely egy kései szüretelésű, irányított erjesztéssel készült, tüzes (17%-os alkohol), szép savakkal megáldott, markáns ízjegyekkel rendelkező, testes bor. Gergely szavaival élve szivarbor, ugyanis akár a konyakot, csak kis mennyiségben egy szál szivarral a kézben, kortyolgatva, egy nehéz nap után kényelmes fotelban megpihenve igazán jóleső inni, de én ajánlom a magamfajta antidohányosoknak is - szivar helyett mondjuk egy jó könyvvel.
A pincészet néhány hasonló méretű borászattal kötött szövetséget VSOP néven. Ez a mozaikszó a nevük kezdőbetűjéből ered, tagjaik a Villa Tolnay, a Sabar Borház, Orbán Gergely és Pálffy Gyula. A négy borászat mindegyike a Balaton-felvidék és a Badacsonyi borvidék vulkanikus területein tevékenykedik, és közös céljuk, hogy egymást támogatva mutassák be a borvidékeik arculatát és egyediségét a borkínálatukkal teljes képet rajzolva az érdeklődők felé.
Orbán Gergelyhez bejelentkezni bokóstolásra a 06-20/807-49-52 –es telefonszámon, vagy orban.gergely@borban.hu e-mail címen lehet, a boraiból rendelni pedig a honlapján a www.borban.hu oldalon lehet.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése