Egy kellemes augusztusi napon áthajóztunk Badacsonyba, mert szándékunkban állt végigkóstolni az ígéretesebbnek tűnő italkiméréseknél a hegy legendás borfajtái közül az olaszrizling és a szürkebarát felhozatalt. A terv az volt, hogy megosztjuk a „munkát” egymás között, így Mónika kapta az olaszrizlinget feladatul – mivel amúgy is az a kedvenc fehérbora -, én pedig a szürkebarátok kóstolását vállaltam be, ami persze nekem sem okozott problémát.
A kikötőből elindulván, még nem igazán tudtuk, hogy hová térjünk be, pedig nem először jártunk Badacsonyban, célunk azonban az volt, hogy a lehető legjobb borokat kóstolhassuk, nem akartunk minden útba eső kricsminél megállni, mint akinek csupán a szórakozás a célja. (Persze azzal sincs semmi baj.)
Az első megállóig nem kellett messze menni, mindjárt a Római úton találtuk a Borbély Pincészet borkóstoló egységét. Itt már az árakból kitalálhattuk, hogy csúcsminőségű borokat fogunk kóstolni.
Mónika a 2012-es Bács Hegy Badacsonyi Olaszrizlinget választotta, mely aranysárga színével, glicerines lassú lefolyásával ejtette rabul tekintetét. Szagolva intenzív ananász és sárgadinnye illatokkal pompázott megspékelve kis mentával. Ízében is érkeztek a sárga húsú gyümölcsök, szép savak vezették a kortyot, közepesen telt test, a végén kis mandulás kesernye. Komplex íze és savai miatt hosszú ideig maradtak vendégek a szájában.
Én a 2012-es Badacsonyi Szürkebarát Selection-t kóstoltam. Ennek az italnak a színe a nyár délelőtti napfényben aranysárgán csillogva kacérkodott a pohárban, mely glicerintartalma gótikus boltíveket rajzolt a pohár falára. Intenzív illatában a virágillatok és az aszalt sárgagyümölcsök uralkodtak, de a barrique hordó használat is éreztette jótékony hatását. Nem tolakodó, ám kellemes kísérő motívumként volt jelen kis vaníliával és igen halovány füstösséggel. Az illat alapján várt gyümölcsaromák szépen érkeztek ízében is. Szép savak, megfelelő test, olajos glicerinesség, mineralitás, komplexitás, harmónia, lendületesség, elegancia és hosszú lecsengés.
Szóval jól indult a borkóstolás, és a borozóban szerzett borkóstoló térkép segítségével, már fogalmunk is volt, hogy merre folytassuk utunkat. Meredek úton haladtunk felfelé a Kisfaludy-ház irányába, hogy a kinézett következő „áldozatot” becserkészhessük. A meredek útról egy talán még meredekebb macskaköves útra kellett jobbra letérnünk, hogy a Léránt Pince Szépkilátó borozójába érjünk. A borozó a Balatonra néző különleges panorámával megáldott helyen épült, ennek ellenére a vendégeket a pincében szolgálták csak ki, ami a tikkasztó melegben felfelé igyekvő vándornak talán nem is volt olyan nagy probléma.
Sajnos a hangulatos helyet és a kedves kiszolgálást kicsit rontotta, hogy nem a borkóstolásra alkalmas öblös pohárba kaptuk a bort, hanem decis kocsmai pohárba. Ez úgy elvette kissé sznob párom borkóstoló kedvét, hogy le sem jegyezte, mit érez, igaz tény, hogy szaglási észleleteket effajta pohárból lehetetlen venni. Én azért igyekeztem, mivel a szürkebarát, csaknem rozés színnel elég ígéretesnek tűnt.
A 2012-es évjáratú szürkebarát hosszan tartó héjon áztatás miatt kapta rózsaszínes beütését. Illata diszkrét, mely komplexitásának, karakterének megállapítását tovább nehezítette a pohár és a szomszéd asztalnál hagymás zsíros kenyeret falatozók felől átszivárgó egyéb illatok. A bor hőfoka kissé meleg volt, bár pincehőmérsékleten kaptam, mégis néhány fokkal hidegebben jobban esett volna. Pici visszamaradt cukor gondoskodik a gyümölcsösségéről, viszont a kiugró alkoholérzet viszonylag hamar kioltja a lecsengés hosszát. Nem túl komplex bor, viszont mulatozáshoz, zsíros tájjellegű ételek mellé kitűnő választás.
Innen már nem kellett sokat baktatnunk felfelé, hogy letérve a Kisfaludy-ház felé vezető útról a Laposa Borbirtok teraszára érjünk, ahol a panoráma, a borospohár és a borok minősége is a várt eredményt hozták. Idén a kiszolgálás is gyorsabb volt, mint tavaly, így hamar került egy-egy pohár bor az asztalunkra.
Mónika választottja a 2013-as Friss Olaszrizling volt, melyben rétek, mezők virágos illatát fedezte fel, intenzív sárgadinnyés, majd ananászos illatjegyek követték egymást rétegesen. Ízében is érkeztek e gyümölcsök. Könnyed, lendületes bor, a 2013-as napsütésben bővelkedő év minden cseppjében jelen van.
Az én poharamban egy 2013-as Pino díszelgett sárgás zöld színével. Intenzív tiszta illatában virágos illatok és a sárga húsú gyümölcsök, mint pl. a sárgadinnye illatjegyei voltak. Kóstolva szép savak, illatával harmonizáló gyümölcsösség, struktúrába illeszkedő alkohol, ásványosság és hosszú-hosszú lecsengés. Ezt a lendületes, friss bort kortyolgatva a fedett terasz hűsében a balatoni panorámát csodálva éreztem magam a világ tetején, megpihentetve fáradt testem, mintha felhőkön ülnék és gondtalanul pöffentenék a világ bajaira, nem is gondolván az ukránokra, Putyinra, lelőtt utasszállítókra, ártatlanul szenvedő gyerekekre vagy csak egyszerűen a megélhetés, az élhető élet megteremtésének nehézségeire. Szóval az ily lelki békét teremtő kompozícióból tovább nem akarván menni, rám jött az „innék még egy pohárral” érzés..., hát ittam még eggyel. Mónika addig megkóstolta Laposáék fenséges rizlingtortáját.
El tudtuk volna tölteni itt is a délutánt a hajó indulásáig, de dél elmúlt, éhesek voltunk és az a bizonyos borvadász kíváncsiság egy bizonyos pincészet iránt, ami talán a hegy legmagasabb pontján található, hajtott minket tovább felfelé a Tatay Sándor út felé.
Ha lehet egy terasz szebb a Laposáék modern teraszánál és panorámájánál, akkor a Thomay Pincészet autentikus terasza az, mely magasságából adódóan még szebb kilátással ajándékozza meg az arra járó borturistát. Ettől függetlenül, ha szorosan akarunk ragaszkodni az eredeti céljainkhoz, miszerint csak és kizárólag olaszrizlinget és szürkebarátot kóstolunk, vissza kellett volna fordulnunk, ugyanis Magyar Rafael pincéjénél nincs ebből a két fajtából. Legalábbis nem egymagában. A Topáz 5 csillagos egy olyan házasítás, mely a hegy nevezetes szőlőfajtáit olvasztja egy kiváló borrá. Ezek a kéknyelű, a zeusz, a rózsakő, a vulcanus és a nemesrizling. Így ez a bor alkalmas volt mindkettőnk számára a kóstolás folytatására ezen a rendkívüli helyen, elvégre a nemesrizling az olaszrizling helyi névváltozata, a vulcanust pedig szürkebarát és budai keresztezésével hozták létre itt, Badacsonyban.
Kértünk hát egy-egy decit, mire a gazda kihozott nekünk egy egész palackkal, hogy majd annyit fizetünk ki belőle, amennyit megiszunk. Jó üzleti fogás volt, mert miközben elfogyasztottunk egy magyaros hidegtálat kolbásszal, szalonnával, hadd ne mondjam, de nem álltunk meg egy pohárnál.
A bor tükörtiszta, közepesen mély színintenzitású arany zöldes reflexekkel. Illata intenzív sárgagyümölcsös (őszibarack, sárgadinnye, ananász), de virágos, virágporos jegyeket is hordoz. Ízlelve tartalmas, száraz, könnyed, magas, de szép savtartalommal, intenzív gyümölcsös aromákkal és hosszú lecsengéssel. Az őszibarack ízében is érkezik, akár a sárgadinnye, melyeket ásványosság kísér a korty végén egy kis lágy kesernyével.
A szalonna és a kolbász kívánta a vörösbort, így az étel elfogyasztója is. A 2012-es évjáratú Thomay Házasítás, mely cabernet sauvignon, kékfrankos és merlot szőlőkből készült, mély rubin színével rabolta el a tekintetem. Kissé zárkózott illatában a fekete bogyósok és a tölgyfahordó jegyei vehetők ki. Testes, fűszeres, erdei gyümölcsös aromákkal, de kissé éretlen ízekkel, még nyers tanninjával kívánna néhány év palackos érlelést.
Étkezés után én szívesen ettem volna egy kis desszertet is, de édesség híján akadt édes bor, egy 2011 –es Zeusz, mely visszafogott illattal próbálta meg elvenni a kedvem, de nem sikerült neki. Kóstolva egyértelműen alkoholos szőlőlé, de egyáltalán nem émelygős. Nagyon kellemes, szép savakkal alátámasztott desszertbor.
Az ott töltött idő alatt megtudtuk, hogy a pincészet és a körülötte lévő szőlőültetvény Badacsony legmagasabban fekvő szőlőültetvénye, és teraszos művelési módszerrel vigyáznak a talajra, gépekkel pedig semmilyen munkát nem tudnak elvégezni a lankák meredeksége miatt, ezért kézzel kénytelenek megművelni a szőlőt.
A hajóra sietve lefelé három kóstolást ejtettünk még meg, igaz kicsit kapkodva, hogy odaérjünk az utolsó katamarán indulásáig a kikötőbe. Az Imre Borozó szép savakkal, jellemző sárgagyümölcsös aromákkal rendelkező száraz szürkebarátot kínál a közönségnek, míg a Kéknyelű Borozóban émelygős félédeset lehet csak kapni. Sajnos a Sipos Borház megszüntette az italkimérést a hegyoldalban, de a kikötő mellett, a Rózsakő Fesztivál miatt ők is képviseltették borászatukat, így tudtam kóstolni a frissítően üde és gyümölcsös borukból.
A bor nem túl intenzív zöldes sárga színvilága és a gyors lefolyása már arról tanúskodott, hogy egy könnyed, friss bort fogok kóstolni. Illata intenzív, amolyan „Badacsonyias” déli gyümölcsös beütéssel. Az érkező illatok rendre: lime, sárgadinnye, mangó, ananász. Ízlelve a savak számomra kissé lágynak tűntek, de kis szénsav ügyesen kompenzálta ezt a hiányosságot. Ízében nem érkeztek az illatából kiérződő ízek, helyettük viszont a parasztbarack aromáját véltem felfedezni. Az alkohol szépen belesimult a szerkezetbe. A hosszú lecsengést pedig a parasztbarackos kesernye vezette. Könnyed, nem túl komplex, de jó ivóbor.
A hajó elindult visszafelé, majd a déli partra érve, a badacsonyi boroknak köszönhető enyhe bódultsággal vetettük bele magunkat a fonyódi kikötőben éppen zajló blueskoncert hevébe.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése