2014. január 31., péntek

Mészáros Pál - Hidaspetre Cabernet Franc 2011


Vártam e napot, amikor a Hidaspetre megbontásra kerül. Vártam, mivel tudtam, hogy egy hosszú két hét után kerül rá sor, melyet nem választott el hétvége, hanem utazás, tanulás, sok borozás, izgalom majd hideg, hó, fagy és meló. Egy dolgot bánok csak: nem kellett volna a tanult módon vizsgálni, elemezni, bírálni. Néha meg kéne állni. Megérdemelte volna a bor is és én is. 

Megbontottam, kitöltöttem: tiszta, mély bíbor, olajosság, minden ok. Illata visszafogott, de a málna kivehető, némi szegfűszeg, kis fahéj és hordó. Kicsit melengetve érkezik kis csipkebogyó. Kóstolva a magas tannin uralja a bort. Jól állna neki valamelyest több sav, ugyanakkor a magas alkohol remekül simul a bor struktúrájába. Hiányzik belőle a savgerinc, mely kihozná a gyümölcsösséget és hosszan kísérné az aromákat a szájban lenyelés után, így marad a tannin szárazsága. 
Étcsokoládéval kóstolva kivételes élményt nyújtott, mert a csoki mérsékelte a szárító hatást és előcsalogatta a savakat. Megállapítható, hogy a bor jócskán túlárazott. 79 pont.

U.i.: Tettem félre holnapra, kicsit pihen, szellőzik, holnap újrakóstolom, és ha változik a véleményem leírom.

Frissítés:

Mindenképpen jót tett neki az egy nap pihentetés: szagolva intenzívebb málna, ízében komplexebb jegyek, csokilikőr és kávé. Sajnos az íz nem hozza a szaglás utáni elvárásomat a gyümölcsösségével, de mindenképpen javult a zamat karaktere és minősége, így több pontot is érdemel: 83 pont. (A savakat még mindig hiányolom belőle, talán a szüret időpontja a felelős. 2011-ben a meleg ősz magas cukortartalmat adhatott a szőlőszemeknek a savak ellenében, ezért a magas alkohol, ami 16%).

1 megjegyzés :